Bush nem kritizálja Obamát

Az egykori elnök, George W. Bush és felesége éppen Afrikában vannak, ahol egy rákklinika felújítási munkálataiban segédkeznek Zambiában. Bush ennek kapcsán adott interjút a CNN-nek, amelyben többek között Edward Snowdenről, Nelson Mandeláról és Barack Obama jelenlegi elnökről is elmondta véleményét.

Bush szerint Snowden nagy kárt okozott az Egyesült Államoknak biztonsági szempontból azzal, hogy nyilvánosságra hozott számos titkos információt. Mandeláról azonban elismerően nyilatkozott, annak ellenére, hogy a volt dél-afrikai elnök élesen kritizálta az iraki háború nyilvánosságát. Bush viszont nem neheztel rá emiatt, szerinte Mandela öröksége még sokáig fog tartani.

Bush azonban elzárkózott attól, hogy Obama teljesítményét bírálja. „Ez kemény munka. Sok dolga van, egy volt elnöknek pedig nem kell még nehezebbé tennie. Más elnökök más és más döntéseket hoznak” – nyilatkozott Bush. Elmondta továbbá, hogy úgy véli, az Obama-kormányzat kezelni tudja majd a Snowden által elindított lavinát.

Pintér Melinda

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »