Bevándorlás: célkeresztben a republikánus körzetek

A méltányosabb bevándorlási politika hívei újfent kampányba kezdenek – írja a The New York Times. A kezdeményezés legfőbb célja politikai nyomás helyezése a washingtoni törvényhozásra annak érdekében, hogy a hónap végéig megalkossa az új, átfogó reformokat tartalmazó törvényt, amely végleg rendezné az Egyesült Államok területén tartózkodó közel 11 millió illegális határátlépő jogi státusát.

A kampány mögött álló koalíció tevékenysége során különös figyelmet fog fordítani a jelentős latino lakossággal bíró választókörzetekre, de arra is, hogy olyan helyekre is eljusson az üzenet, melyeket jelenleg olyan vezető republikánus politikusok képviselnek, mint az ohiói John Boehner.

A politika reflektorfénye azonban nemcsak a körzetekre, de az azokat képviselő konzervatívokra is irányul, hiszen a demokrata többségű Szenátus (republikánus „átszavazókkal”) már elfogadta a maga javaslatát, mely megadná az amerikai állampolgárságot a bevándorlóknak, így most a konzervatívok uralta Képviselőházon a sor. Az alsóház – melynek igazságügyi bizottsága előtt nem egy javaslat fekszik – azonban nem hajlandó megtenni ezeket az engedményeket, ami később politikai következményekkel is járhat, hiszen jelenleg nagyjából 40 választókörzet rendelkezik jelentős latino vagy egyéb bevándorló lakossággal.

Szentgróti Gábor

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »