Kitekintő.hu

Gyors választásokkal próbálják csillapítani az egyiptomi krízist

Adli Manszúr ideiglenes egyiptomi elnök által kinevezett új kormányfő a hazai és nemzetközi politikai életben is jól ismert Hádzim el-Beblávi, korábbi pénzügyminiszter lett. Az elnöki szóvívő a liberális politikusok közül egyelőre kettőt nevezett meg, mint lehetséges tisztségviselő a következő kormányban. Mohamed el-Baradei-t, akit miniszterelnök helyettesi  és a nemzetközi kapcsolatokért felelős miniszteri posztot foglalná el. Rajta kívül Zijád Baháaddín-t nevezte meg, akiről egyelőre nem tudni melyik tárcát venné magához. A kormányalakítás jelenleg is zajlik, Hádzim el-Beblávi hangsúlyozta, hogy a jelöltek esetében nem a hitük számít, hanem megbízhatóságuk és hitelességük, tehát nem kívánja kizárni az iszlamista politikusokat a folyamatból, ahogy arra a nemzetközi közösség tagjai is kérték.

Az elnöki ajánlás szerint az átmeneti időszakban egy 15 fős testület felülvizsgálja a nem is olyan régi múltra visszatekintő egyiptomi alkotmányt és ajánlásokat fogalmazna meg a módosításával kapcsolatban. Az átdolgozott alaptörvényt ismét népszavazásra kívánják bocsátani, amelyet 4 hónapon belül meg kell tartani. A parlamenti választásokra 2014 elején kerülhet sor, az elnök demokratikus úton való megválasztásara pedig az új törvényhozás összeülését követően kívánják megtartani. A Szabadság és Igazságosság Pártját, valamint az an-Núr Pártot nem akarják kizárni választásokból és ezáltal a következő parlament összetételéből. A Muzulmán Testériség eddig minden javaslatot visszadobott, amely az új vezetés kérdéskörében hangzott el. Ezzel szemben az öböl menti monarchiák üdvözölték az iszlamista csoport térvesztését és egy 8 millliárd dolláros hitelkeretet ajánlottak fel Egyiptomnak amely segítségül lehet a gazdasági problémák orvoslásában. 

Ugyanakkor sor került az első komolyan nemzetközi figyelmeztetésere. Pénteken Németország, majd ezt követően az Egyesült Államok felszólította az egyiptomi vezetést, hogy engedjék szabadon a leváltott elnököt, Mohamed Murszit. Washington ismét figyelmeztette egyiptomi szövetségesét, hogy az amerikai törvények értelmében nem nyújthatnak anyagi támogatást olyan nemzetek számára, ahol a demokratikusan megválasztott elnököt katonai puccsal távolították el, és ennek fényében jelenleg is vizsgálják a Kairóban történteket. Egyiptom nagy mértékben függ az amerikai pénzügyi segítségtől, amelynek elvesztése rendkívül nehéz helyzetbe hozná az amúgy is gazdasági problémákkal küzdő országot. A török miniszterelnök ennél sokkal keményebb nyilatkozatot tett, a Muzulmán Testvériség tagjaival való egyeztetés után katonai puccsnak minősítette a történteket, véleményük szerint azonnal vissza kell helyezni korábbi pozíciójába a törvénytelen módon leváltott Mohamed Murszit.