Gyengül a vád Manning ellen?

Bradley Manning tárgyalása lassan a végéhez közeledik, az amerikai vezetés pedig minden erejével azon van, hogy életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtsa a tizedest, amiért fellebentette a fátylat a kormány és a katonaság túlkapásairól. Ám az ügyészség nagyrészt eredménytelen küszködése és a védelem két kulcsfontosságú tanújának brillírozása után most úgy tűnik, a fiatalembernek esélye van arra, hogy ne kelljen élete végéig rács mögött ülnie.

Az amerikai hadseregben hírszerzési elemzőként szolgáló Bradley Manning tizedest 2010. májusában tartóztatta le a katonai rendőrség azzal a váddal, hogy ő volt a felelős a WikiLeaks portálon pár hónappal korábban közzétett, előzőleg titkosított adattömeg kiszivárogtatásáért. Az anyag mintegy 500 ezer jelentést és számos kompromittáló videofelvételt foglalt magába az Egyesült Államok afganisztáni és iraki hadműveleteiről, nem is beszélve arról a körülbelül 250 ezer kényes tartalmú diplomáciai táviratról, melyeknek minden bizonnyal köze lehetett például az arab tavasz forradalmainak kirbbanásához is 2010 és 2011 folyamán. Manning bebörtönzése után egy évvel, 2011. áprilisától újabb tényfeltáró sorozat indult a WikiLeaks oldalain, mely ezúttal a Guantanamóban fogva tartott rabok aktáit tette közzé; ez az információ pedig – mint utóbb kiderült – szintén a tizedestől származott.

Az iratok intézményi túlkapásokra mutattak rá a kormány és a sereg körein belül, ami demokratikus közegben nagyon is hasznos tudnivaló, hiszen eltitkolásuk sérti a államszervezet átláthatóságának és számonkérhetőségének elvét. Pontosan az ehhez hasonló problémák orvoslására van jelen az amerikai politikai kultúrában az ún. „whistleblower” fogalma, mely alatt olyan informátort kell érteni, aki a környezetében folyó eltitkolt törtvénytelenségeket tárja a nyilvánosság elé – még akkor is, ha a hivatalos szervek követik el a kihágásokat.

Az ország történetében sokszor kiemelt szerepe volt azoknak, akik hajlandók voltak „megfújni a sípot” embertársaik boldogulása vagy a rendszer jobbátétele érdekében. A Watergate-botránynak például valószínűleg nem lett volna akkor súlya, ha Mark Felt akkori FBI-igazgatóhelyettes (álnéven) nem szivárogtatja ki az ügy részleteit Bob Woodward és Carl Bernstein újságíróknak. Könnyű azonban árulónak tekinteni a kormányukról árulkodókat, így ha a nevük nyilvánosságra kerül, a vezetés többnyire bíróság elé állítja őket. Alkalomadtán így tesz az Obama-adminisztráció is, mely eddig jóval keményebben lépett fel érdekeinek kiszolgáltatóival szemben, mint a korábbi kabinetek. A „TrailBlazer” nevű megfigyelőprogramot felfedő Thomas Drake, a Bush-lehallgatásokról hírt adó Thomas Tamm és a terrorizmussal gyanúsítottak kínzása ellen felszólaló John Kiriakou mind a jelen rezsim alatt szembesült hasonló vádakkal; Edward Snowden ezt úgy igyekezett elkerülni, hogy elmenekült az Államokból, mielőtt fényt derített volna a „Prism” program létezésére.

Ezek után talán nem meglepő, hogy az amerikai igazságszolgáltatás különleges szigorral sújtott le Bradley Manningre is: Washington megtagadta tőle a törvények által védett „whistleblower” státuszt, és három év embert próbáló fogság után a katonai ügyészség most nem kevesebb mint 22 pontban vádolja őt, részben az 1917-es kémkedési törvény rendelkezései alapján. Szerepel köztük az „ellenség segítése” tétel is, amiért a felperes az egyébként kiszabható halálbüntetés helyett jelen esetben életfogytiglani elzárást kér a bíróságtól. Miután a vádlott egy peren kívüli alkunak megfelelően idén februárban bűnösnek vallotta magát  tíz könnyebb vétségben – köztük a Guantanamo-akták kiadásában is -, a tárgyalás június 3-án vette kezdetét, a súlyosabb vádpontokat tisztázandó.

Az ügyészek öt héten keresztül, 80 tanú segítségével igyekezték bebizonyítani az állítást, miszerint Manning tudatosan az Al-Kaidához húzó körök kezére kívánta játszani a kiadott információt a WikiLeaks-en keresztül, vagyis szánt szándékkal segítette az ellenséget. Ez ugyanis a lehető legmagasabb büntetés kiszabásának feltétele a bírónő, Denise Lind ezredes megállapítása szerint. David Coombs védőügyvédnek azonban az a véleménye, hogy a vádnak nem sikerült sem Manninget, sem a WikiLeaks-et az Egyesült Államokkal ellenséges csoportosulásokhoz kapcsolni. Troy Moul hírszerzési szakértő a vallomása szerint nem is hallott a portálról a botrány kirobbanása előtt, Casey Fulton százados pedig azt nyilatkozta, akkoriban a legnagyobb internetes veszélyforrást a közösségi médiában látták.

A védelem ezen a héten, mindössze három nap alatt sorakoztatta fel az érveit, az eredeti tervek szerint 21 tanúval megtámogatva. Kedden Morris Davis ezredes, Guantanamo 2005 és 2007 közötti főügyésze ingatta meg a vád bástyáit, mikor kijelentette, hogy az USA kubai támasztpontjára, valamint az ott fogva tartott rabokra vonatkozó WikiLeaks-akták nem jelentettek veszélyt az amerikai nemzetbiztonságra, hiszen csak olyan adatot tartalmaztak, ami az adott időben már szabadon elérhető volt a kormány által publikált nyilvános forrásokban is. Igazán azonban szerdán gyengült meg az ügyészek pozíciója, mikor Yochai Benkler harvardi jogprofesszor kijelentette, hogy a szakvéleménye szerint a WikiLeaks a zsurnalisztika szabályainak megfelelően járt el az eltitkolt kihágások nyilvánosságra hozatalával. Figyelmeztette továbbá a bíróságot, hogy ha az effajta információ online közzététele az „ellenség segítésének” minősül, lévén, hogy internetkapcsolattal bárki elérheti azt, a kialakuló precedens alapján bármelyik webes hírmédium vád alá helyezhető lesz.

A tanú ezidáig számos cikkben és értekezésben fejtette ki, hogy a Manning ellen felhozott súlyos vádakat veszélyesnek tekinti az oknyomozó újságírás gyakorlatára nézve, most pedig kitartott amellett, hogy a sajtóműfaj reménysugarát látja a WikiLeaks által felállított online tényfeltáró modellben. Joe Morrow ügyész kérdésben megfogalmazott állítására, miszerint iratok tömeges publikálása nem egyenlő a riporteri tevékenységgel, Benkler azt válaszolta: „egy teljes adatbázis akkor is információértéket hordozhat, ha az egyes dokumentumainak önmagukban nincs hírértékük”. Példaként a vádlott által kiszivárogtatott iraki háborús jelentéseket hozta fel, vagyis pontosabban az azokból összeállítható „halottszámlálásokat”, melyekből kiderült, hogy az összecsapások a korábban becsülteknél jóval több civil áldozattal jártak.

A védelem Benkler tüzes vallomása után idő előtt, csupán a tizedik tanújával befejezte a bizonyítási eljárását. Még nem tisztázott, hogy Coombs megkísérli-e a vád érveléseinek a cáfolatát, avagy záróbeszéddel áll vajon elő az elkövetkező héten, a tárgyalás folytatásakor. vagy sem. Sok múlhat a döntésén, hiszen Manning csak a bevallott vétségeiért kb. 20 év szabadságvesztéssel sújtható, ha pedig minden pontban bűnösnek találják, akár 149 katonai felügyelet alatt letöltendő évet is kaphat.