Háborús bűnösnek nyújtott menedéket Amerika?

A 43 éves ruandai Beatrice Munyenyezi 1998-ban vándorolt be az Egyesült Államokba, ahol öt évvel később kapta meg az állampolgárságot. 2010-ben helyezték vád alá, amiért hazudott részvételéről a ruandai népirtásban, hogy letelepedhessen – olvasható a Los Angeles Times cikkében.

Az asszonyt idén februárban már elítélték bevándorlási csalás büntettében. A mostani tárgyaláson a ruandai népirtásban betöltött szerepéért kellett bíróság elé állnia. Munyenyezi ugyanis elhallgatta, hogy férje a tömeggyilkosságokat propagáló, szélsőséges hutu párt egyik vezetője volt, saját maga pedig az egyik hutu útlezárás parancsnokaként részt vett a tuszik kiválogatásában és lemészárlásában.

Munyenyezi az elmúlt három évet jórészt őrizetben töltötte, távol három lányától. Az asszony az eddigi két tárgyalása során nem szólalt fel, nem tanúskodott. A mostani ítélethirdetéskor is higgadt volt, felszólalási jogával nem élt.

Ügyvédei a ruandai tanúk vallomásait próbálták hitelteleníteni, arra hivatkozva, hogy több mint két évtizedig egy túlélő sem tett ellene panaszt, pedig Munyenyezi anyósát és férjét is életfogytiglanra ítélte a Ruandai Nemzetközi Törvényszék. Az ügyvédek szerint a tanúk nem mondanak igazat vagy a ruandai kormány közvetlen nyomására, vagy a társadalmi nyomás hatására.

A szövetségi ügyészek szerint viszont a vádlott hazugságokkal kijátszotta a bevándorlási rendszert és állampolgárságot „lopott” magának. A bevándorlási és honosítási nyomtatványokon ugyanis megesküdött, hogy nem vett részt a népirtásban és nem állt kapcsolatban semmilyen politikai párttal. Sőtm azt állította, hogy családtagjai „eltűntek”, ezzel magát a tömegmészárlás áldozataként tüntette fel. Az ügyészek a kiszabható maximális büntetést kérték arra hivatkozva, hogy az asszony tette olyan, „mintha ő fogta volna a macsétát”.

A bíró úgy fogalmazott, hogy letelepedése óta az asszony „törvénytisztelő és produktív életet élt”. Munyenyezi valóban igyekezett beilleszkedni és a lehető legjobb életszínvonalat biztosítani a lányainak, azaz megvalósítani az amerikai álmot. Ugyanakkor a bíró szerint ez az új élet színlelésre épült.

Az esküdtszék négy órás tanácskozást követően hozta meg ítéletet: a vádlott bűnös, 10 évet kell börtönben töltenie. Munyenyezi ügyvédei bejelentették, hogy fellebbeznek. Ezzel az asszony kitoloncolását is késleltetik, amelyre szerintük ha sor kerül, az egyenlő a halálos ítélettel.

Szakáli Máté

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »