Németország uniós segítséget kér az árvíz miatt

Németország az Európai Unió Szolidaritási Alapjának (EUSZA) segítségét kéri a júniusi árvíz okozta károk felszámolásához.

A pénzügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint az Elba és a Duna júniusi áradása miatt keletkezett károk és az árvízvédelmi munkálatok költségei 8 milliárd eurós terhet jelentenek az országnak.

Az EUSZA-ra vonatkozó közösségi szabályok alapján Németország akkor kaphat segítséget az alapból, ha valamely természeti csapás 3,67 milliárd eurót meghaladó nemzetgazdasági kárt okoz – áll a közleményben. A tárca számításai szerint Németország legfeljebb 363 millió euróhoz juthat a huszonnyolcak közös pénzalapjából. 

Az Elba több mint 700 kilométeres németországi szakasza és a Duna bajorországi szakasza mentén június első felében települések százait öntötte el az ár. A legnagyobb károkat – összesen 2,7 milliárd euró értékben – Szász-Anhalt tartományból jelentették, ahol a Balatonnál majdnem kétszer nagyobb terület, több mint ezer négyzetkilométer került víz alá. 

Az EUSZA-t a Duna és az Elba 2002-es áradása után hozták létre. Az évszázad árvizeként számon tartott katasztrófa Németország mellett Csehországban, Ausztriában, Szlovákiában és Magyarországon is okozott károkat. Németország eddig kétszer – a 2002-es árvíz és a Kyrill hurrikán 2007 januári pusztítása után – kapott támogatást az EUSZA-ból, összesen 610,9 millió euró értékben.

mti

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »