Nagymagyari tűzeset: községi rendőrt gyanúsítanak

Meg órákig is füstölhet a nagymagyari illegális hulladéklerakat, ám a füst nem veszélyezteti a lakosságot – mondta Csicsay Ottó alpolgármester. Csicsay elmondta, a gyújtogatással egy községi rendőrt gyanúsítanak, aki be is ismertette a cselekményt, bár azt állítja véletlenül történt.

A rendőrség nem erősítette meg ezt az információt. „A nyomozás folyamatban van, nem adhatok információt” – mondta Mária Linkešová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A tűz csütörtökön három óra körül ütött ki. Először somorjai tűzoltók vonultak a helyszínre, majd Dunaszerdahelyről, Szencről, Galántáról és Nagyszombatból érkezett erősítés. Önkéntes tűzoltók is érkeztek Gombáról (Hubice) és Nagymagyarról.

A tűz egy körülbelül 60 méter x 120 méter x 8 méteres területen égett. Szerencsére, a közelben volt megfelelő vízforrás, ezért szivattyúkat is bevethettek.

Új Szó

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »