Megkerült egy kínai kórházi szülészetről korábban eladott ikerpár az északnyugati Senhszi tartományban, ahol a napokban bukott le a Fuping megyei kórház csecsemőkereskedő főorvosa – jelentette a kínai média pénteken.
A két kislány május 31-én jött a világra, de az anyjuknak az orvos még a szülőszobában azt mondta, „halálos rendellenességgel”, kéz- és lábtöréssel születtek és három éves koruknál nem fognak tovább élni. A látogatóktól elzárta őket, a kismamát pedig rávette, hogy a piciket bízza rá.
Az egyik kislányt Santung tartományban, a születési helyétől több mint 500 kilométerre találták meg, míg a másikat körülbelül 160 kilométerre, Sanhszi tartományban.
A lavinát elindító minapi esetben a főorvos azt közölte az anyával, hogy gyermeke szifilisszel és hepatitis B betegségekkel jött a világra, s ezek gyógyítása rendkívül költséges, egyben ígéretet tett arra, hogy a helyzetet „lerendezi”. A szülőkkel száz jüant (3600 forint) fizettetett, majd eladta az egynapos babát.
Az orvos 21 ezer 600 jüant (793 ezer forint) kért egy Sanhszi tartományból érkező pártól, de a kisfiú végül – a korábban közöltektől eltérően – 60 ezer jüanért (2,2 millió forint) talált gazdára. Egy honani gazdálkodóhoz került, akinek már volt három lánya.
Az anya, Tung Sansan egy másik kórházban vizsgálatokat végeztetett, s mindkét betegségre negatív eredményt kapott. Ezután a szülők panaszukkal és gyanújukkal a rendőrséghez fordultak.
A kórházban vezető beosztást betöltő 55 éves orvosnőt, doktor Csangot – akitől elvették működési engedélyét – és két bűntársát felmentették az állásából. Az érintett Fuping megyében az ügyekkel kapcsolatban öt embert már elbocsátottak, köztük a kórházigazgatót és az önkormányzat egészségügyi osztályának vezetőjét.
A rendőrségre az első eset nyilvánosságra kerülése óta több tucat hasonló bejelentés érkezett, amelyekből Csang doktornő nevéhez 26 kötődik.
Senhszi tartomány kormányzója „hitvány cselekedetnek” nevezte a csecsemőkereskedést és súlyos büntetést helyezett kilátásba a bűnösök számára.
Nem hivatalos adatok szerint az eltűnt gyermekek száma Kínában évente akár több tízezer is lehet. A hagyományok miatt a fiúgyermek iránti kereslet nagyobb, így áruk is magasabb. A kínai törvények szerint gyermekkereskedelemért 9 év szabadságvesztéstől a halálbüntetésig terjedő büntetés szabható ki. A „vevő” legfeljebb három évi börtönt kaphat.