Kitekintő.hu

Hiába a jó eredmény, esett az OTP

3,8%-kal esett tegnap az OTP árfolyama, hiába a várakozásokat felülmúló, kiváló eredményszámok.

A piac ugyanis megijedt a nem-teljesítő hitelek (NPL) rekord magasságba 20,8%-re emelkedő arányától. Sokan azzal magyarázzák a pesszimizmust, hogy 78,6%-ra visszaesett az első negyedévben még 80,3%-os rossz hitel fedezettségi arány. Ahogy korábban is írtuk, számításaink szerint az OTP-nek így 20 milliárd Ft-nyi céltartalékot sikerült „megspórolnia”. Ez esetben pedig már valóban tűnhet nem olyan kedvezőnek az 52 milliárd Ft-os rekordprofit.

A helyzet azonban koránt sem olyan veszélyes, mint ahogy gondolhatnánk. Az OTP csoportszintű 78,6%-os rosszhitel fedezettsége ugyanis így is kiemelkedően magas, nem csak hazai, de a globális összehasonlításban is. Az IFRS könyvviteli szabályok 60%-os rátát írnak elő minimum, a hazai bankok jellemzően 65-70% közötti céltartalék-fedezettséggel rendelkeznek.

Az OTP a prudencia jegyében, és a profit kisimítása érdekében emelte rendkívül magasra ezt a rátát. Amelyik negyedévben mérsékeltebb volt a rosszhitel képződés (mint tavaly júniustól idén márciusig), akkor emelte a céltartalék fedezettségi szintjét. Amikor e téren gyengébb negyedév jött – mint például a második negyedévben – akkor a kisimítás érdekében csökkentette a szintet, hogy ne legyen olyan volatilis a céltartalékolás alakulása.

A csoportszintű rosszhitel képződésért ráadásul ezúttal nem Magyarország, hanem Oroszország és Ukrajna felelt. Az elemzői konferenciabeszélgetésen pedig külön kiemelte a menedzsment, hogy erre lehetett számítani, ezért korábban már magas céltartalékot építettek fel ezen országokban, így nem most kellett megemelni a profitromboló kockázati költségeket, hanem már a korábbi negyedévekben megképezték

Összességében úgy gondoljuk tehát, hogy a piac túlzottan is negatívan reagált a gyorsjelentésre, amit a napokban – ha a nemzetközi hangulat is úgy alakul – korrigálhat