Életfogytiglani börtön egy amerikai katonának

Letöltendő életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek pénteken egy amerikai katonát, akit 16 afgán civil megölésével vádoltak.

Robert Bales törzsőrmester ügyében azután döntött a hadbíróság a Washington állambeli Lewis-McChord bázison, hogy júniusban a halálbüntetés elkerülésének reményében vádalkut kötve bűnösnek vallotta magát. A vádalkut a katonai bíró jóváhagyta.

Balest egyebek mellett előre kitervelt gyilkossággal vádolták. A vádirat szerint a negyvenéves katona 2012. március 11-én pirkadat előtt egy 9 milliméteres pisztollyal, egy M-4-es gépkarabéllyal és egy gránátvetővel felszerelkezve két falu lakóit támadta meg Kandahár tartományban.

A törzsőrmester bocsánatot kért tetteiért, és kijelentette, hogy az általa elkövetett vérengzés „a félelem, az ostobaság és a virtuskodás álarca mögé bújtatott gyáva tett volt”. A katona ugyanakkor sohasem adott magyarázatot tettére. Az ítélethirdetésen jelen volt Bales afgán áldozatainak több hozzátartozója is.

A hadbírósági tárgyalást felügyelő vezénylő tábornoknak elvileg módjában áll Bales büntetését olyan életfogytiglanira változtatni, amely lehetővé teszi az elítélt 20 év múlva történő feltételes szabadlábra helyezését. Ezt a lehetőséget a hattagú katonai esküdtszék elvetette.

Pintér Melinda

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »