Kitekintő.hu

Egyiptomiak tüntettek Obama politikája ellen

Egyiptomiak százai követelték Washingtonban, hogy az elnök határolja el magát az iszlámistáktól.

Csütörtök délután egyiptomi származású amerikaiak százai gyűltek össze a Fehér Ház kerítései előtt, hogy hangot adjanak nemtetszésüknek Obama elnök egyiptomi eseményekhez való hozzáállását illetően – írja a The Washington Post.

A demonstráción többen egyiptomi zászlókkal illetve az iszlamista kormányzat hatalmának véget vető hadsereg főparancsnokának, Abdel Fattah esz-Sziszi tábornok fényképeivel jelentek meg, mások pedig különböző rövid üzeneteket tartalmazó táblákat tartottak a levegőbe. Az egyik ilyen például arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a júliusban bekövetkezett politikai változás „nem katonai puccs volt”.

Az összejövetel – melyen muszlimok és keresztények egyaránt részt vettek – célja az volt, hogy felszólítsák Barack Obamát: nyilvánosan határolja el magát az általuk terrorista szervezetnek minősített Muszlim Testvériségtől, hiszen már többször elhangzott az a vád az elnök irányába, hogy magatartásával – ha nem is tudatosan is, de – a megbuktatott Mohamed Mursziék mellett foglal állást. Sőt, egyesek odáig mennek, hogy azt is tudni vélik: az elnök pénzügyileg támogatja a Testvériséget.