Kolumbia: felkelőkkel szövetkezett a volt kormányzó?

Kolumbia legfelsőbb bírósága szerdán elrendelte Antioquia megye volt kormányzójának, Luis Alfredo Ramosnak az elfogását, mivel vélhetően kapcsolatban állt félkatonai szervezetekkel.

A kolumbiai legfelsőbb bíróság szerdán elrendelte Medellín város egykori polgármesterének és Antioquia megye volt kormányzójának, Luis Alfredo Ramosnak az elfogását, mivel vélhetően kapcsolatban állt az országban működő félkatonai szervezetekkel.

Ramos egyike azon számos jelöltnek, akik a Demokratikus Centrum nevű pártszövetség elnöki pozíciójáért indulnak, amelyet az ország korábbi elnöke, Álvaro Uribe vezet.

„Meg vagyok győződve arról, hogy Luis Alfredo Ramos nem állt szövetségben bűnözőkkel” – írta az ex-elnök twitter üzenetében az elfogatóparancs kiadását követően.

A BBC kolumbiai tudósítója, Arturo Wallace beszámolója szerint korábban is gyanúba keveredett, de mindig tagadta, hogy kapcsolatban állt volna felkelőkkel vagy támogatást kapott volna félkatonai szervezetektől.

Czifra Dóra

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »