A palesztinok kilenc hónapon belül békemegállapodást akarnak Izraellel

A palesztin vezetés kilenc hónapon belül békemegállapodást akar kötni Izraellel, és a nemrég újrakezdett tárgyalások sikerességében érdekelt – közölte Mahmúd Abbász palesztin elnök az ENSZ-közgyűlésen tartott beszédében csütörtökön.

Abbász a tárgyalások elkötelezettjének nevezte magát, azonban hangsúlyozta, hogy a palesztinok nem fogadnak el egy átmeneti vagy ideiglenes megoldást, amely aztán később „örök érvényűvé válik”. 

Ugyanakkor Abbász bírálta a zsidó államot, és elítélte a zsidó telepek építését az elfoglalt területeken. A palesztin elnök azt mondta, hogy ezek jelentik a békéhez vezető út legnagyobb akadályát és arra kérte a vezető hatalmakat, hogy segítsenek véget vetni a telepek további építésének.

„Az idő fogy, a béke számára nyitva álló ablak záródik és a lehetőségek csökkennek” – fogalmazott a júliusban amerikai közreműködéssel felélesztett izraeli-palesztin béketárgyalások kilátásairól a palesztin elnök.

„Úgy tűnik, hogy a tárgyalások jelenlegi fordulója az utolsó esély egy igazságos béke megvalósítására” – tette hozzá Abbász, aki első ízben lépett a világszervezet szónoki emelvényére a Közgyűlés által tavaly – az Egyesült Államok és Izrael tiltakozása ellenére – „nem tagállami” státusúnak elismert Palesztin Állam képviseletében.

Abbász hangsúlyozta, hogy a palesztinok ENSZ-beli státusának emelkedése nem jelenti Izrael „delegitimációját”, ugyanakkor azt is sürgette, hogy a zsidó állam mondjon le „túlzó biztonsági ürügyeiről és kényszerképzeteiről”.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn a Fehér Házban találkozik majd Barack Obama amerikai elnökkel, kedden pedig fel fog szólalni a Közgyűlés általános vitájában. Abbász szerdán folytatott eszmecserét Obamával.

mti

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »