Daniel Ortega, Nicaragua elnöke magyarázatot adott arra, hogy miért nem vesz részt az ENSZ Közgyűlésének jelenleg zajló 68. ülésszakán: az államfő nem akart vitába bonyolódni Juan Manuel Santos kolumbiai elnökkel a két ország közötti tengeri határvita kapcsán– adta hírül a BBC.
Ortega az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) képviselőivel tartott találkozón beszélt pénteken a távolmaradása okáról. Elmondta, hogy nem akart „nevetségessé válni” azzal, hogy vitába bonyolódik Kolumbiával. A nicaraguai küldöttség élén az ország külügyminisztere, Samuel Santos vesz részt a világszervezet tanácskozásán.
Nicaragua és Kolumbia között a tengeri határok kapcsán áll fenn nemzetközi jogi vita. Nicaragua nemrégiben fordult a hágai Nemzetközi Bírósághoz, hogy állapítsa meg a két ország közötti pontos tengeri határvonalat, miután egy korábbi ítélet alapján a kontinentális talapzat egy szakaszát mindkét fél a sajátjának tartja.
Kolumbián kívül a szomszédos Costa Ricának is területi vitája van Nicaraguával. Laura Chinchilla, az ország elnöke az ENSZ-közgyűlésen tartott beszédében felhívta a figyelmet az ügyre, azzal vádolva nicaraguai kormányt, hogy megakadályozza, hogy a két nép békében éljen. Nicaragua területi követelésekkel állt elő Panamával szemben is, szeretné kiterjeszteni a kontinentális talapzatot. Ricardo Martinelli panamai államfő kijelentette, hogy kategorikusan elutasítja ezeket az igényeket, mert azok sértik a két ország közötti nemzetközi egyezményeket – írta a nicaraguai La Prensa.
Kolumbia, Costa Rica és Panama államfői egy közös levelet juttattak el hétfőn Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak, melyben tiltakoznak Nicaragua „ellenséges és expanzionista fellépése” ellen. Daniel Ortega azt is bejelentette pénteken, hogy a nicaraguai delegáció a következő héten találkozni fog az ENSZ-főtitkárral, ahol szó lesz az említett országokkal fennálló konfliktusokról.
Daniel Ortega legutóbb 2007-ben vett részt az ENSZ közgyűlésén. A latin-amerikai államfők közül nem ment el az idei közgyűlésre Ortegán kívül Enrique Peña Nieto mexikói, Nicolás Maduro venezuelai és Rafael Correa ecuadori elnök sem – tájékoztatott az América Economía.
Metzger Dóra