Kuvait: vízum nélkül Schengenbe!

Külügyminisztériumi források szerint hamarosan mentesülhetnek a vízumkötelezettség alól azok a kuvaitiak, akik Nagy-Britanniába szeretnének utazni. Egy megállapodás szerint idén októbertől a diplomata- vagy speciális útlevéllel rendelkezőknek már nem kell végigjárniuk a hosszadalmas procedúrát. Kuvait ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy a vízummentességet élvezők köre kibővüljön, és 2014 közepétől már senkinek se kelljen brit vízumért folyamodnia, aki kuvaiti útlevéllel rendelkezik. 

A Gulf News információi szerint a külügyminisztérium abban is bízik, hogy a könnyítést a schengeni vízumra is kiterjesztik, hiszen rengeteg panasz érkezett arról, hogy milyen kellemetlen és bürokratikus procedúra után állítják ki a kuvaitiak számára a kért vízumot.

Friss történet például, hogy egy Nagy-Britanniában mesterszakot végzett és doktori iskolába sikeresen felvételizett diák hazatért Kuvaitba, és – mivel képzést váltott – újra folyamodott tanulmányi vízumért, amelyet csak nagyon hosszadalmas procedúra után tudott megszerezni, hiszen a doktori képzésbe való felvételéről szóló eredeti papírokat skóciai lakásában hagyta, a kuvaiti brit követség pedig bekérte őket ellenőrzésre.

Lorencsics Emese

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »