Éles kritika Belgiumból a hajléktalanokat érintő magyar szabályozás kapcsán

Élesen bírálta, a hajléktalanság kriminalizálását lehető tevő rendelkezésnek minősítette szerdán egy vezető belga szocialista politikus a magyar szabálysértési törvény módosítását, amely alapján a helyi hatóságok megtilthatják a közterületen alvást, és kitilthatják a hajléktalanokat bizonyos helyekről.

Karl-Heinz Lambertz, az EU mellett működő, Régiók Bizottsága nevű tanácsadó testület szocialista frakcióvezetője, a belgiumi német nyelvi közösség miniszterelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a törvényi változtatást az az alkotmánymódosítás tette lehetővé, amely megengedi a közterületen életvitelszerű tartózkodás kriminalizálását, vagyis büntethető cselekménnyé nyilvánítását.

A helyi hatóságoknak adott ilyen jogkör „a hajléktalanok elleni hadüzenetként fogható fel” – szögezte le a belga szocialista politikus. Egyúttal szorgalmazta, hogy európai szinten foglalkozzanak a szociális lakhatás kérdésével, mert a gazdasági válság következtében ijesztő méreteket öltött a hajléktalanság, és a probléma csak a helyi, a regionális, az országos, illetve az európai irányítási szint közös erőfeszítésével kezelhető.

MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »