Nyílt hétvégét rendez a BBTE

A BBTE Magyar Tagozata egyetemlátogató hétvégét szervez középiskolás diákoknak ezen a hétvégén.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet október 11-13. között nyílt napot szervez az erdélyi magyar középiskolások részére.

A program címe: Középiskolások Hosszú Hétvégéje a BBTE-n, és célja, hogy a tehetséges középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetemi élet kutatói illetve oktatói munkájába. Ennek érdekében ismeretterjesztő előadásokat, illetve közösségápoló programokat szerveznek.

Erre az alkalomra készül el a BBTE már végzett kiemelkedő, sikereket elért diákjainak albuma.

A diákok érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a BBTE magyar intézetei által biztosított programok (előadások, foglalkozások) közül. Tanárok és diákok által tartott interaktív előadásoknak lehetnek tanúi.

A rendezvényre 170 középiskolást várnak, Erdély nevezetesebb magyar iskoláiból.

A részletes programért ide kell kattintani.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »