Az izrael hadsereg egy földalatti alagútra bukkant

Az izraeli hadsereg rábukkant egy 2,5 kilométer hosszú, a Gázai övezetből egy izraeli kibuchoz vezető alagútra – közölte vasárnap a Jediót Ahronót című lap Ynet nevű hírportálja.

A robbanóanyagokkal teli föld alatti folyosó az övezet déli részén található, a Hán-Júnisszal szomszédos Abszán nevű falutól indult, és az izraeli Ein-Haslosa nevű kibucnál ért véget.

Az izraeli hadsereg tűzszerészei már egy hete felfedezték a föld alatti építményt, azóta semlegesítették a benne elrejtett robbanószereket és feltérképezték elágazásait, ugyanis számos kijárata van. Feltételezések szerint az építmény a radikális iszlám Hamász szervezet céljaira készült, hogy emberei támadásokat hajtsanak végre, illetve izraeli katonákat raboljanak el.

A hadseregnél úgy vélik, hogy egy óvoda elleni terrortámadásra készültek az építők. Beni Ganc vezérkari főnök erre utalhatott múlt keddi beszédében, amelyben azt mondta, hogy a következő háború úgy is elkezdődhet, hogy „egy robbanóanyagokkal teli alagút elér egy izraeli óvodát”.

Az izraeli hatóságok szerint a Gázai övezet határa mentén a palesztinok az utóbbi években számos föld alatti folyosót építettek „stratégiai” célból, hogy azokat egy elkövetkező háborúban a Hamász felhasználja.

Hét évvel ezelőtt, 2006-ban egy hasonló alagúton keresztül jutottak be fegyveresek Izraelbe és rabolták el Gilád Salit tizedest, akit ötéves fogva tartás után egy fogolycsere-egyezménnyel engedtek szabadon a Gázai övezetből.

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »