Úton egy újabb Szomália felé?

Idén márciusban vette át a hatalmat a Séléka lázadószervezet a Közép-afrikai Köztársaságban, azonban az ország helyzete nemhogy javult volna, de jelenleg rohamosan közelít a totális anarchia felé. Az új vezetés képtelen gátat szabni az erőszakos bűncselekményeknek, így a legutóbbi fegyveres összetűzést követően az ENSZ Biztonsági Tanácsa is ülést tartott a kérdéssel kapcsolatban.

Egy héttel ezelőtt ismét egy számos áldozatot követelő fegyveres összetűzésre került sor a márciusi puccsot kirobbantó Séléka szervezet és a helyi polgári védelmi erők fegyveresei között. A konfliktus az ország északnyugati régiójában, a fővárostól 200 kilométerre alakult ki. Az áldozatok pontos számával kapcsolatban a BBC legalább 30 halottal, a Le Monde minimum 50 halálos áldozattal és tucatnyi sérülttel számol. Becslések szerint szeptember óta már közel százan vesztették életüket és legalább húszezer embernek kellett elhagynia otthonát az egyes összetűzések miatt. A mostani fegyveres konfliktus közvetlen okáról egyelőre megoszlanak a vélemények, azonban a térség az ország egyik leginstabilabb régiójának számít, ugyanis itt született François Bozize, az idei márciusi puccsal leváltott korábbi elnök – külön érdekesség, hogy 2003-ban Bozize is katonai puccsal került hatalomra, azonban ez a tény egyáltalán nem rendkívüli a Közép-afrikai Köztársaságban történetében. A Bozizéhez továbbra is hűséges fegyveresek pedig folyamatos zavargásokat szítanak a térségben, ezzel is ellehetetlenítve az esetleges béke irányába tett bátortalan lépéseket.

A helyzet egyre rosszabb

Michel Djotodia, a korábbi Séléka lázadószervezettel puccsot végrehajtó vezető augusztusban letette az elnöki esküt, majd szeptemberben hivatalosan feloszlatta a felkelőcsoportot. Azonban a Séléka szervezethez köthető fegyveresek továbbra sem hagytak fel az erőszakos bűncselekmények elkövetésével. A Human Rights Watch New-York-i székhelyű nemzetközi emberi jogi szervezet jelentése alapján a Séléka csoport tagjai az egyes rablások és egészségügyi szállítmányok fosztogatása mellett civileket, köztük nőket és gyermekeket is hidegvérrel gyilkolnak, illetve idén március és július között több mint ezer otthon vált lakhatatlanná a fegyveres összecsapások következtében. „A Séléka vezetői egy új időszak kezdetét ígérték, azonban e helyett csupán a civilek elleni fosztogatások és gyilkosságok következtek.” – nyilatkozta a Reutersnek Daniel Bekele, a Human Rights Watch afrikai kérdésekért felelős vezetője.

ENSZ beavatkozás várható

Már korábban is lehetett rá számítani, azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön ült össze és fogadta el egyhangúan azt a határozatot, mely a mostanra szinte teljesen káoszba süllyedt afrikai ország helyzetét hivatott rendezni. A javaslat alapján – legnagyobb részben francia támogatással – egy új katonai egységet hoznak létre a Közép-afrikai Köztársaságban, mely az Afrikai Unió közép-afrikai békefenntartó missziójához (MISCA) fog csatlakozni, melynek a száma így elérheti a 3500 főt. Azonban nagy valószínűséggel ezt az egységet az ENSZ békefenntartó missziójához fogják rendelni, amely ezzel még több anyagi forráshoz juthat. Ennek a lehetőségnek az eldöntésére Ban Ki-mún ENSZ-főtitkárt bízták meg, akinek 30 napon belül kell választ adnia ezzel kapcsolatban.

A határozatban az ENSZ továbbá külön kitért és követelte Djotodiától a 2015-ben esedékes demokratikus választások megtartását Közép-Afrikában, ugyanis korábban Djotodia esküt tett arra vonatkozóan, hogy megtartják a választásokat. Továbbá felszólították az ország összes fegyveres csoportját, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a fegyveres összetűzéseket és ne akadályozzák az egészségügyi segélyek szállítását az országba. A határozat végül rendelkezett az emberi jogok sorozatos megsértéséről is, így a Biztonsági Tanács vizsgálatot fog indítani az egyes jogsértésekkel kapcsolatban, illetve szakértőket fognak küldeni a térségbe.

Vélemények a BT-határozattal kapcsolatban

„A Közép-afrikai Köztársaság mindig is egy rendkívül instabil térség volt, azonban a Séléka felkelést követően egy jog nélküli és rémisztő állapotban lévő országgá vált.” nyilatkozta François Hollande francia köztársasági elnök.

„A mai nappal egy új időszak kezdődik. Ez az első napja egy más jövőnek.” – mondta a szavazást követően Charles Armel Doubane, a Közép-afrikai Köztársaság ENSZ nagykövete.

Az emberi jogokért kiálló csoportok már régóta kongatták a vészharangot a közép-afrikai helyzettel kapcsolatban, azonban a határozat szerintük nem ment elég messzire. „A Biztonsági Tanács végre ráeszmélt az emberi jogok porba tiprására Közép-Afrikában. Egy ENSZ misszió kezdeti lépésként jó, de semmiképpen sem elégséges.” – nyilatkozta Philippe Bolopion a Human Rights Watch ENSZ kapcsolatokért felelős vezetője. Szerinte a Biztonsági Tanácsnak sürgősen meg kellene erősítenie az Afrikai Unió erejét, hogy az megvédhesse a civileket, valamint hogy képes legyen megbüntetetni a súlyos visszaélések elkövetőit, beleértve a Séléka vezetőit is.

Szakértők szerint a közép-afrikai helyzet rendkívül súlyos, azonban a közelmúlt eseményei miatt a nemzetközi figyelem inkább Észak-Afrikára összpontosult, ezért maradhatott háttérben a Közép-afrikai Köztársaság kérdése.

Tóth Dániel

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »