Eredménytelenül értek véget a kolumbiai kormány és a FARC közötti legutóbbi tárgyalások vasárnap Havannában. Nem született konkrét megállapodás a gerillák politikai részvételével kapcsolatban. Mindkét fél elkötelezett a békefolyamat sikeres lezárása mellett, ugyanakkor több ellentét is lassítja a konszenzus létrejöttét.
A kormányzati delegáció vezetője, Humberto de la Calle még szombaton, az újabb forduló hivatalos lezárása előtt nyilatkozott az aktuális helyzetről. Emlékeztetett, hogy a tárgyalásos rendezésről szóló tavaly augusztusi megállapodásban a felek azt rögzítették, hogy gyorsan és a lehető legrövidebb idő alatt rendezik a konfliktust. A kormány a FARC-ot okolja a békefolyamat lassúsága miatt. De la Calle úgy véli, hogy a korábbi, mezőgazdasági témában született megállapodás rámutatott arra, hogy a gerillák is békét akarnak. A kormány arra kérte őket, hogy tettekkel és ne szavakkal bizonyítsák, hogy ez a szándék továbbra is megvan – írta az El Tiempo.
A FARC rövidesen reagált: Iván Márquez, a delegáció vezetője ismertette a véleményüket. Szerintük értelmetlen, hogy a kormány úgy próbálja meg beállítani, hogy a gerillák azok, akik lassítják a folyamatot. A mostani tárgyalásokkal kapcsolatban elmondták, hogy „keményen dolgoztak minden egyes nap”, sok javaslatot vetettek fel. Amiatt is bírálták a kormányt, hogy a tárgyalásokon zajló viták és egyeztetések nem nyilvánosak, így a kolumbiaiak nem tájékozódhatnak arról, hogyan haladnak előre a tárgyalások.
Mindkét fél megegyezést szeretne, viszont lassítja a kompromisszum létrejöttét, hogy eltérő témákat kezelnek prioritásként. A FARC amiatt kritizálta a kormányt, hogy egyoldalúan akarja rendezni a megállapodások jogi keretét (felelősségre vonás) és a békemegállapodásról tartandó népszavazást. A gerillák vezetője szerint ezek akadályt jelentenek a kormány által kért gyors rendezésre nézve. A másik fél azonban szükségesnek tartja ezeket az intézkedéseket. A FARC olyan témákat is a tárgyalások témájának tekint, mint például a gazdasági modell vagy az állam strukturális reformja, de a kormány ezeket nem tartja a megállapodás részének.
A sikertelen tárgyalásokat követően a két fél nem adott ki közös közleményt. A következő forduló időpontját sem határozták meg, de a kormányzati források szerint október 23-án ismét egy asztalhoz ülnek a felek – tájékoztatott az El Espectador. A kormány és a gerillák közötti béketárgyalások közel egy éve tartanak. Múlt kedden Juan Manuel Santos elnök arra kérte a FARC-ot, hogy gyorsítsák meg a folyamatot, hogy a tárgyalások megindulása után egy évvel, november 19-én már legyenek eredmények.
Metzger Dóra