Egy keddi tüntetésen nyolc demokrata képviselőt vettek őrizetbe Washingtonban – írja a New York Times.
A Capitolium előtt több ezren vettek részt azon a demonstráción, amelyen a bevándorlási törvény kiszélesítéséért tüntettek. A tüntetés előtt a National Mall területén gyülekeztek, ahol egy népszerű mexikói bevándorlókból álló zenekar adott koncertet. A nyolc érintett demokrata párti képviselőt akkor vette őrizetbe a rendőrség, amikor azok némán sorfalat álltak, ezzel lezárva a főutcát. Rajtuk kívül több mint 150 embert tartóztattak le, sokan közülük szakszervezeti vagy migránsokat védő szervezetek tagjai.
A migráció kérdése az utóbbi időben háttérbe szorult a törvényhozásban, miután a költségvetési viták és az egészségügyi reform kerültek a középpontba. A bevándorlási törvénytervezet alapján több milliárd dollárt költenének a határbiztonságra, valamint egy olyan lehetőséget dolgoztak ki benne, amellyel a már az országban tartózkodó illegális bevándorlók tizenhárom év alatt megszerezhetnék az amerikai állampolgárságot. A törvényt támogatja Obama elnök és a demokrata-többségű szenátus is, azonban a képviselőházon – ahol a republikánusok vannak többségben – még nem ment keresztül.
A republikánusok hevesen ellenezték a felvonulásokat. A washingtoni menetet leginkább azzal támadták, hogy hogyan tudtak megmozdulást tartani egy parkban, amely a kormányzat leállása miatt elvileg zárva van. A republikánusok szerint az Obama-kormányzat kettős mércét használ, amikor egy ilyen Demokrata párthoz közeli tüntetést engedélyeztek, miközben egy héttel korábban nem engedélyeztek egy második világháborús veteránok által szervezett rendezvényt. Akkor a veteránoknak át kellett küzdeniük magukat a parkot lezáró barikádokon. A park vezetősége ez után az eset után ígéretet tett a veteránoknak, hogy egy héttel később, még a kormányzati leállás alatt megrendezhetik a megemlékezést. Mindezt az első kiegészítés alapján, a szólásszabadságra hivatkozva engedélyezték, ahogyan azt a bevándorlók melletti tüntetésnél is tették.
A bevándorlást ellenző szervezetek is képviseltették magukat a tüntetésen. A Help Save Maryland nevű szervezet szerint inkább az amerikaiaknak létesítsenek munkahelyeket, minthogy az illegális bevándorlókra költsenek. Bár a képviselőház többsége jelenleg ellenzi a törvényt, a tüntetésen megjelentek azok a republikánus képviselők is, akik – ellentétben pártjuk általános véleményével – támogatják a törvényt. Szerintük ez kevésbé megosztó kérdés, mint a költségvetési vita, sőt, a bevándorlási törvény megújítása a gazdasági fellendülésre is pozitív hatással lehet.
A Fehér Ház nyilatkozatot adott ki a tüntetéssel kapcsolatban, amelyben felszólította a Képviselőházat, hogy szavazzák meg a törvényt, mivel a tüntetések is azt bizonyítják, hogy széles támogatottsága van a tervezetnek és a társadalomnak szüksége van erre a reformra.
A „mindenkinek járó méltóság és tisztelet” eléréséért küzdő menetek már múlt szombaton elkezdődtek és egy hétig tartottak szerte az országban. Így például New Yorkban, a Brooklyn-hídon ezrek haladtak végig, nem csak a bevándorlók melletti szimpátiájuk kifejezése miatt, hanem a kormányzati leállás befejezésért is. A tüntetésekkel párhuzamosan természetesen a bevándorlás-ellenes mozgalmak is folyamatosan jelen vannak és tiltakoznak a menetek és azok céljai ellen.
Baranyi Tímea