Újra napirenden a transzatlanti kereskedelmi megállapodás

John Kerry, amerikai külügyminiszter körútjának harmadik állomásán Lengyelországban járt. A külügyminiszternek ciklusa alatt ez az első közép-európai látogatása. A megbeszélés középpontjában a katonai és gazdasági együttműködés elmélyítése állt. A gazdasági kapcsolatok keretében újra napirendre került a Transzatlanti Kereskedelmi Megállapodás, amely fontos részét képezi az amerikai külpolitikának. A megállapodás elősegítené a további gazdasági és politikai együttműködést a térség államai között.

A két állam katonai együttműködése szintén fontos részét képezte a tárgyalásoknak. A szíriai helyzeten túl Afganisztán is lényegi pontját képezte az egyeztetésnek. Mindkét állam számára fontos Afganisztán jövője a kivonulás után, melyről a jövő évi londoni NATO csúcson fognak a tagállamok tovább tárgyalni. A külügyminiszteri találkozón a felek megállapodtak abban, hogy  Lengyelország 45 milliárd dollárt kap védelmi fejlesztésekre.

A diplomáciai tárgyaláson az Európai Unió jövője is napirenden volt, ahol nem csak Lengyelország nyugati szomszédairól beszéltek, hanem Ukrajna jövőjéről is. Az Egyesült Államok szempontjából is lényeges kérdés az Európai Unió keleti bővítése, nem csupán gazdasági, hanem energiabiztonsági szempontból is.

Gregovszki Judit

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »