„Azonos az Egyesült Államok és Izrael célja”

Az Egyesült Államok és Izrael célja azonos az iráni atomprogramról Genfben folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban – hangoztatta csütörtökön Jay Carney, az amerikai elnöki hivatal szóvivője.

„Nincs semmilyen nézetkülönbség Izrael és az Egyesült Államok, illetve az elnök (Barack Obama) és a miniszterelnök (Benjámin Netanjahu) között azzal a céllal kapcsolatban, hogy megakadályozzák Irán nukleáris fegyverhez jutását” – mondta Carney.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy e cél elérése érdekében továbbra is minden lehetőség nyitva áll. A Fehér Ház ezzel Netanjahu izraeli kormányfő azon kijelentésére reagált, miszerint „történelmi léptékű hiba” lenne a Teherán atomprogramjáról az 5+1 csoport (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) valamint Irán között körvonalazódó megállapodás elfogadása.

Carney elmondta, hogy csütörtökön a tárgyalások első szakaszában az iráni nukleáris tevékenyégre és az átláthatóság javítására összpontosítottak annak érdekében, hogy Teherán a tárgyalások leple alatt ne léphessen tovább a Nyugat által katonainak gyanított kutatások terén.

Carney kijelentette, hogy Iránnak a nemzetközi aggályokat csökkentő konkrét és ellenőrizhető lépéseiért cserébe az 5+1 csoport országai fontolóra vennék az iszlám köztársaságot sújtó büntetőintézkedések korlátozott, célzott és visszavonható enyhítését, amelyek azonban nem érintenék a lényegi szankciókat.

Rámutatott, hogy a szankciók széleskörű rendszere mindaddig érvényben marad, amíg nem születik egy végleges, átfogó és ellenőrizhető megállapodás. Szavai szerint ha Irán nem törekszik e cél elérésére, akkor a büntetőintézkedések mérsékelt enyhítése visszájára fordítható és komolyabb fellépés várható.

Az amerikai szenátus bankügyi bizottságának elnöke csütörtökön bejelentette, hogy hamarosan új szankciókat fog javasolni Irán ellen.

MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »