Munkahelyteremtést sürget a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Arab-öböl országaiban. Ahmed Maszúd, az IMF regionális igazgatója szerint a legtöbb arab ország már rájött, hogy az emberek állami szférában való alkalmazása nem javítja a termelékenységet, ezért a magánszektort kell erősíteni – írta a londoni Financial Times napilap.
Ahmed Maszúd kedden Dubajban tartott sajtótájékoztatóján ismertette az IMF új számításait. Az adatok alapján a régióban 2016-ig 600 ezer munkahely jön létre a magánszektorban, de 1,6 millió új munkavállaló fog megjelenni a munkaerőpiacon.
Az igazgató szerint az egymilliós különbséget a két statisztika között csak a magánszektor állásteremtési képességének támogatásával lehet áthidalni. A közszférában való foglalkoztatottság növelése nem hatékony, és nem csökkenti érdemben a munkanélküliséget.
A Financial Times szerint az IMF felszólította a régió országait, hogy léptessenek életbe átfogó reformokat, korlátozzák a közszférában a maximális fizetéseket és a felvehető emberek számát. Ugyanilyen fontos a magánszféra támogatása és a közoktatás fejlesztése, hogy a helyi lakosok könnyebben találjanak munkát a magánszektorban. Most csak a munkavállalók 12 százalékát teszik ki a helybéliek a privátszektorban.
Az öböl menti országokban az elmúlt időszakban fokozott szigorral léptek fel az illegális bevándorlók ellen. A bevándorlók elleni fellépés elvileg több munkahelyet szabadít fel a helyi lakosoknak. Közgazdászok szerint azonban erősen kétséges, hogy a helyi arabok mennyire fogják átvállalni azokat a gyakran alacsony presztízsű munkákat, amiket a bevándorlók végeztek.
A munkahelyteremtésben kiemelt szerepe van a magánszektorban az olajiparon kívül ágazatoknak, de az IMF szerint ezek az iparágak csak 4,5 százalékkal fognak növekedni 2014-ben. A világ többi részén a fejlődő gazdaságú országokban átlagosan 5 százalékos lesz ezeknek az ágazatoknak a növekedése, tehát az öböl menti régió le fog maradni.
Az IMF arra is felhívta a figyelmet, hogy 2016-ra komoly gondot fog okozni az öböl menti országok költségvetési hiánya. A régió 11 olajexportáló országának már deficites a költségvetése, és ez az arány csak növekedni fog. Sok helyen hordónként 90 dollár fölötti olajár kell, hogy egyensúlyban legyen egy adott ország költségvetése, de Irak vagy Bahrein számára ez a szint is alacsony lesz.
MTI