A börtönből küldött üzenetet Mohamed Murszi korábbi egyiptomi elnök híveinek szerdán. Az exállamfő hazaárulással vádolja Abdel-Fattah esz-Szíszi tábornokot, a fegyveres erők főparancsnokát, aki megbuktatását is irányította. A volt elnök állítása szerint már július 2-án, tehát egy nappal hivatalos eltávolítása előtt elrabolták, majd ezt követően egy titkos katonai bázison tartották fogva a négy hónapon keresztül. Az üzenet szerint „Egyiptomban nem lehet béke addig, amíg az államcsíny előtti állapotot nem állítják vissza és nem vonják felelősségre azokat, akik a puccs mögött állnak”.
A korábbi államfő „üzenetét az egyiptomi népnek” a Muszlim Testvériséghez tartozó ügyvédek olvasták fel egy szerdai konferencián, egy nappal azután, hogy személyesen találkoztak Murszival. Az exelnök még nem fogadott védőügyvédet a tárgyalására, mivel magát az eljárást is illegitimnek tartja. Mohamed al-Damati, az egyik ügyvéd nyilatkozata szerint „amikor szóba került, hogy ki kellene nevezni egy védőügyvédet, azt mondta, hogy még túl korai erről beszélni, mert ragaszkodik a saját legitimitásához“.
Murszit azzal vádolják, hogy erőszakra buzdította híveit egy 2012. decemberi tüntetés alkalmával, amely során több demonstráló is életét vesztette. Az exállamfő és más, szintén a Testvériséghez tartozó vezetők tárgyalása november 4-én kezdődött meg.
Kiss-Gálfalvi Tamás