Nyolcvan év után kértek bocsánatot a scottsborói fiúktól

A fehér nők megerőszakolásával hamisan megvádolt fekete fiúk nyolcvan évvel később kapnak elégtételt – írja a New York Times.

Az 1930-as évek egyik leghírhedtebb rasszista ügyét vizsgálta felül a napokban az Alabama állami Kegyelmi és Feltételes Szabadon Bocsátási Hivatal. Meghallgatások után, titkos szavazáson döntöttek arról, hogy Haywood Patterson, Charles Weems és Andy Wright posztumusz kegyelmet kapjon. Az igazságtalanul megvádolt feketék ügyére, mint az amerikai polgárjogi mozgalmak egyik kirobbantó eseményeként tekintek.

1931 tavaszán, Északkelet-Alabamában kilenc színes bőrű fiatal fiút tartóztattak le, miután verekedés tört ki egy tehervonaton. Feketék és fehérek egy csoportja között egy állítólagos, fehér nők elleni szexuális bántalmazás miatt alakult ki erőszak. Az eljárás során nem megfelelő jogi védelem képviselte a vádlottakat, akik közül többen nem is vettek részt a verekedésben, vagy a vonat egy másik részében tartózkodtak. A kilenc vádlott közül nyolcat halálra ítélt egy csak fehér bőrűekből álló bíróság, mivel akkoriban minden feketére ezt szabták ki, akiket fehér nők megerőszakolásával vádoltak meg. A legfiatalabbat végül azért nem ítélték el, mert nem tudták eldönteni, hogy fiatalkora miatt ki lehet-e végezni.

A következő évben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé került az ügy, és újabb meghallgatások és fellebbezések sora kezdődött el. Ekkor már az egyik feltételezett áldozat, Ruby Bates visszavonta vallomását. Az ügyészek 1937-ben ejtették a vádakat öt vádlott esetében, viszont a többieket így is halálra vagy több évtizedes börtönbüntetésre ítélték.

A bűnösnek talált vádlottak a negyvenes-ötvenes években szabadulhattak. Az ítélet végrehajtása a legszigorúbb, legerőszakosabb börtönökben történt, ami próbára tette az elítélteket. A felmentett vádlottak is átélték ezt, miután az ítélet meghozásáig, nekik is börtönben kellett tölteniük hat évet. Többen visszakerültek a börtönbe szabadulás után. Ennek az egyik oka másik államba való költözésük volt, ugyanis az állam elhagyása megsértette a szabad lábra helyezés feltételeit. De a gyakoribb magyarázat az volt, hogy a börtönben átélt élmények befolyásolták civil életüket; sokan nem tudtak már visszailleszkedni teljesen a normális életbe.

Clarance Norris volt az egyetlen, akit halálra ítéltek, de a végrehajtásra nem került sor. Ő később részt vett a polgárjogi mozgalmakban, és 1976-ban, már szabad emberként el tudta érni, hogy az akkori kormányzó kegyelmet adjon neki, így kapva jóvátételt az ítélet miatt. A mostani kegyelemben részesülő három vádlottal együtt őket, négyüket találták bűnösnek 1937-ben.

Az ügy Alabama számára mindig is a kínos múltat jelképezte. Könyvben, színdarabban, dalban és dokumentumfilmben is feldolgozták az esetet, amelyről rögtön az államra asszociáltak az emberek. Alabama azonban igyekszik negatív örökségét jóvátenni és hírnevét ezáltal javítani. Tavasszal hoztak egy törvényt az államban, amely lehetővé teszi, hogy a több mint hetvenöt évvel ezelőtti bűntények esetében is lehessen kegyelmet adni. Ez az eset is jól mutatja, hogy, bár az időben nem tudnak visszamenni, megakadályozni a történteket, sosem késő helyrehozni a hibákat.

Baranyi Tímea

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »