Kínai kormányfő: Románia Közép-Európa tigrise

Románia fontos pillére Kínának az Európai Unióval és Kelet-Közép-Európa országaival való együttműködésben – jelentette ki szerdán Li Ko-csiang kínai miniszterelnök. A távol-keleti ország kormányfője háromnapos romániai látogatásának záró mozzanataként a bukaresti parlamentben mondott mintegy félórás beszédet, amelyet a kormány tagjai is meghallgattak.

Li Ko-csiang kifejtette, hogy Kína mélyíteni akarja a politikai kapcsolatokat Romániával. A kereskedelmi kapcsolatok bővítése is szándékában áll, és növelni akarja a Romániából Kínába irányuló behozatalt – főként mezőgazdasági termékek révén -, hogy csökkenjen a két ország kereskedelmi mérlegének hiánya, amely román oldalon van. Tavaly ugyanis Románia 2,8 milliárd dollár értékben importált kínai termékeket, miközben a Kínába irányuló román export félmilliárd dollárnyi volt.

A kínai kormányfő kiemelte, hogy hivatalba lépése óta Románia az első kelet-közép-európai ország, amelyet felkeresett. Méltatta a román és a kínai nép hagyományos barátságát, Bukarestet pedig Kelet-Közép-Európa tigrisének nevezte, hangsúlyozva Románia jelentős gazdasági növekedési potenciálját.

Aláhúzta, hogy Kína és Románia is fejlődő országok, amelyeknek a gazdasága kiegészíti egymást, ezért széles együttműködési lehetőségekkel rendelkeznek. Li Ko-csiang megerősítette, Kína támogatja üzletembereit, hogy Romániába jöjjenek és ott ruházzanak be.

Maszol.ro / MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »