Az amerikai erők folytatják tevékenységüket a Kelet-kínai-tenger térségében

Az amerikai erők a szokásos módon folytatják tevékenységüket annak ellenére, hogy Kína vadászgépeket vezényelt az általa a Kelet-kínai-tenger térségében meghirdetett légvédelmi azonosító övezetbe a japán és az amerikai repülők ellenőrzésére. Ezt a Pentagon szóvivője jelentette be pénteken Washingtonban.

A zóna Peking általi kijelölését több ország figyelem kívül hagyta. Washington, Tokió és Szöul a regionális feszültség növelésével vádolta meg Kínát. Az Egyesült Államok két B-52-es bombázója kedden be nem jelentett berepülést hajtott végre az övezetbe.

„Tartózkodunk attól, hogy kommentáljuk a kínai repüléseket, de az Egyesült Államok folytatja partneri együttműködését szövetségeseivel, és a szokásos módon folytatja tevékenységét” – jelentette ki Erik Brine, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. További részletekbe nem bocsátkozott.

A külügyminisztérium később Jen Psaki szóvivő útján saját közleményt adott ki, s ebben azt tanácsolta az amerikai utasszállító járatoknak, hogy tegyenek eleget a kínai kérésnek.    Joe Biden amerikai alelnök a jövő héten Kínába, Japánba és Dél-Koreába utazik, hogy megpróbálja csökkenteni az ügyben kialakult feszültséget.

Kína múlt szombaton jelölte ki az övezetet, amely kiterjed a Japán és Dél-Korea által magáénak tartott területekre is, és átfedésben van mindkét ország saját légvédelmi zónájával. Peking azt követeli, hogy a területre belépő gépek azonosítsák magukat, küldjék el repülési tervüket, és tartsanak fenn folyamatos rádiókapcsolatot a kínai légi irányítással.

MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »