Az iráni és a kuvaiti külügyminiszter a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködésről tárgyalt. A két politikus az országaik közötti kapcsolat hosszútávú elmélyítését reméli.
Az iráni külügyminiszter, Mohammad Dzsavad Zarif és tárgyalópartnere, Szabah al-Hálid al-Hamad asz-Szabah sejk Kuvait külügyminisztere az Iráni-Kuvaiti Közös Gazdasági Bizottság második ülésén vettek részt Kuvaitban – számolt be az Iszlám Köztársaság Hírügynöksége (IRNA). A találkozó hét év után került újból megrendezésre.
Zarif kifejezte reményét, hogy a bizottság újbóli összeülése más hasonló kezdeményezéseket is ösztönözni fog. Ezen kívül a külügyminiszter javasolta egy kulturális testület felállítását is. Továbbá sürgette egy politikai bizottság létrejöttét, amely szorosabbra fűzhetné a két állam közötti diplomáciai kapcsolatokat. Szabah al-Hálid a találkozót a fenntartható bilaterális kapcsolatok megnyilvánulásaként írta le. Ezen felül emlékeztetett, hogy bár a Kuvaitot és Iránt összekötő politikai kapcsolatok az elmúlt ötven évben mindig kiválóak voltak, azonban a gazdasági és kereskedelmi együttműködés szintje elmaradt ettől.
A perzsa ország külpolitikai nyitása során igyekszik növelni térségbeli befolyását, a szintén regionális hatalmi helyzetét megerősíteni igyekvő Szaúd-Arábiával szemben.
Szenczi András