Az év béketárgyalással kezdődött

Az év az izraeli-palesztin béketárgyalás újabb lépcsőjével kezdődött.

John Kerry, amerikai külügyminiszter a 2014. évet az izraeli-palesztin béketárgyalás folytatásával kezdte. A két nép összebékítése egy több lépcsős folyamatból áll, melynek keretében tárgyalásokon vesznek részt az érintett felek. Ezeken az egyeztetéseken az amerikaiak közvetítő szerepet töltenek be, melynek segítségével igyekeznek megoldani a két nemzet problémáit, és megteremteni egy mindenkinek megfelelő béke alapjait. A mostani tárgyalásra nem egy amerikai tervvel érkeztek, hanem a két állam képviselői által eddig elmondott álláspontok közelítésének lehetőségeinek kifejtésével, hogy egy újabb lépcsőfokára érjenek a béketárgyalásoknak.

Ez a békefolyamat azonban egyáltalán nem könnyű. Mindkét államban igen erősek a politikai és emocionális érdekek, melyek nagymértékben kihatnak a tárgyalásokra is. Ezek a hatások sokszor visszavetik a tárgyalások menetét, és újabb erőfeszítések megtételét kívánják a nemzetközi szereplőktől. Azonban a megoldáshoz nemcsak a nemzetközi aktorok közbenjárása van szükség, hanem az érintett felek igényére is, hogy megoldódjon a köztük kialakult konfliktus, és egy békésebb országot hozzanak létre. Ehhez mindkét népnek engednie kell, akkor is, ha ez a nyomásgyakorlók, és a közvélekedés érdekeivel nem mindenben egyezik.

A két állam között kialakult helyzetre a múltbeli események is rányomják a bélyegüket. Az mindenesetre elmondható, hogy a konfliktus megoldása nem könnyű feladat. Szükség van a megkezdett tárgyalásfolyamatra, azonban a végleges megoldáshoz nem elég csupán a politikai szereplők akarata, szükség van az érintett állampolgárok érdekeinek figyelembevételére is.

Gregovszki Judit

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »