Obama támogatja New Orleans polgármesterének újraválasztását

Az elnök támogatását élvezi a választási kampányára készülő Mitch Landrieu.

Barack Obama szerint nincs még egy jelölt, aki annyira jól tudná képviselni Louisiana legnagyobb városának érdekeit mint Mitch Landrieu. Az elnök hozzátette, hogy a polgármester mindig is kiállt az oktatás fontossága mellett és elszántan küzd a bűnözés ellen, ezzel pedig kiérdemelt egy második ciklust – számolt be a The Atlanta Journal Constitution.

Erősen fog kampányolni a demokrata jelöltekért Obama, de Landrieu azon kevesek közé tartozik, akik személyes támogatását is élvezik. Ez betudható talán annak is, hogy mindig is New Orleans tömörítette az egyébként konzervatív hagyományokkal bíró Louisiana demokratáit, jelentős mértékben hozzájárulva a legrégebbi amerikai párt elmúlt években tapasztalható enyhe dominanciájához az államban. 

Tavaly novemberben a polgármester és Obama együtt jelentek meg a város kikötőjében egy rendezvényen, ahol az elnök Landrieu munkáját dicsérte beszédében.

Lukáts Lőrinc

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »