A vártnál is magasabb infláció szavazatokat vehet el a 2014-es újraválasztására készülő Dilma Rouseff brazil elnöktől.
Az Economist „Americas view” című blogjának egyik múlt heti bejegyzésében hívta fel a figyelmet az infláció károsan magas mértékére Brazíliában. Miután 2013 egyébként sem a brazil gazdaság éve volt – a nemzeti fizetőeszköz jelentősen gyengült a dollárhoz képest, a gazdaság egyik húzóágazatának számító autóipar eladásai egy évtized óta először estek vissza, az amerikai dollár „menekülése” az országból pedig megdöntötte 2002-es rekordját –, decemberben 0,92 százalékos inflációt mértek, ami megdöntötte a havi árszint-emelkedés tízéves rekordját. Ezzel az elmúlt év inflációja 5,91 százalékra kúszott fel, jóval a piaci várakozások fölé.
A túlzottan magas infláció nemcsak a legnagyobb latin-amerikai gazdaságnak, de az újraválasztásáért kampányoló Dilma Rousseff elnöknek is komoly fejfájást okozhat. Bár Dilma továbbra is a legesélyesebb jelöltnek tűnik az elnöki székért harcba szállók között, pártjának, a Munkáspártnak (Partido Trabalhista – PT) kongresszusi helyek elvesztését jelentheti, ha a választók – joggal – Rousseff antiinflációs politikájának kudarcaként értékelik a nemrég megjelent adatokat.
Márpedig az infláció Brazíliában éppannyira politikai, mint gazdasági kérdés, ráadásul mindkét szempontból különösen érzékeny. Az 1990-es évek első felében még mindig tombolt az 70-es évek energiaválságai nyomán fellépő hiperinfláció, a három, sőt gyakran négy számjegyű inflációs adatok azóta is kísértenek a brazil választópolgárok emlékeiben. Az inflációs helyzet romlását pedig mind a napi betevőért küzdő szegényebb rétegek, mind az eladósodott középosztályok a szavazataik megvonásával, illetve átcsoportosításával jutalmazhatják. Ahogy azt már korábban megírtuk, 2014 izgalmas év lesz Brazília és Rousseff elnök életében is.
Szabó Barnabás