2014 végére Barack Obama, amerikai elnök ígéretet tett az afganisztáni misszió befejezésére. E cél megvalósítása érdekében még komoly feladatok várnak a misszióban részt vevő tagállamokra. Ezen feladatok közül a képzésen van a hangsúly, hogy az afgán haderő önállóan el tudja látni feladatait, valamint az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítése is fontos szerepet játszik a kivonulás előkészítésében.
A képzésben részt vevő egyik amerikai katonai vezető az elért eredményekről számolt be a napokban. A missziós személyzet feladata az afgán haderő képzésén túl – mondta el –, hogy megfelelő számúra emelje a haderő létszámát, valamint egységesítse a kontingenseket – mind felszereltségben, mind képzettségben egyaránt. Ez azonban nem könnyű feladat, ugyanis az afgán haderő még alakulóban van.
Fontos feladatuknak tartják az afganisztáni misszióban részt vevők, hogy felkészítsék az afgán katonákat az esetleges harcászati feladatok ellátására is. Hiszen nem csupán a katasztrófavédelmi feladatokban kell helyt állnia egy modern hadseregnek, hanem saját államának védelmében is, valamint az esetleges külföldi missziókban való részvételben is.
Gregovszki Judit