MOL: egy ágyban az ellenséggel

Horvát sajtóhírek szerint a napokban meglehetősen érdekes üzletet kötött a már évek óta a magyar olajtársaság által terelgetett INA, mivel egyik, olajszállításra kiírt tenderén éppen az a Dinamarin futott be győztesként, amelynek tulajdonosa nem más, mint Robert Ježić. Más szóval éppen az az üzletember, aki az Ivo Sanader, egykori horvát kormányfő elleni korrupciós eljárás koronatanújaként megvesztegetési váddal illette a magyar olajtársaság elnök-vezérigazgatóját, Hernádi Zsoltot.

A horvát lapok egyöntetűen különös érdeklődéssel fogadták a hírt, miszerint Robert Ježić cége, a Dinamarin egy évre szóló olajszállítási szerződést kötött az INA-val, a hírek szerint mintegy 40 millió kuna – ez nagyságrendileg 1,6 milliárd forint – értékben. Ahogy a Večernji list publicistája is felhívta rá a figyelmet, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Ježić közvetve azzal a magyar olajtársasággal üzletel, amelynek elnök-vezérigazgatóját a Sanader-per koronatanújaként ő maga keverte komoly bajba a horvát hatóságok előtt.

Az eset különösen érdekessége, hogy a nemrég napvilágot látott, a horvát RTL által készített Hernádi-interjúban a MOL vezére verbálisan maga is nekiment annak a Robert Ježićnek, akinek a Sanader-ügyben tett vallomása máig a legfőbb érv a magyar olajtársaság vezetőjével szemben most is eljáró horvát ügyészek kezében.

Fentiek fényében a Dinamarin megbízása mindenképpen találgatásokra adhat okot mind Magyarországon, mind pedig a délszláv államban. Annak ellenére is, hogy az INA képviseltében a horvát lapoknak nyilatkozva többen is elmondták; semmi rendkívüli nem történt, hiszen a 18 vállalatot felvonultató tenderen Ježić cége adta az olajtársaság számára a legmegfelelőbb, jelesül tehát a legolcsóbb árajánlatot, így pedig az INA csak jól jár.

Ráadásul a Novi list cikkírója állítása szerint olyan feltételezésekkel is találkozott, hogy a Dinamarin tulajdonosa talán már nem is a MOL vezetőjét kellemetlen helyzetbe hozó Robert Ježić. Igaz, azt a horvát lap szerzője is elismerte, hogy utóbbi feltevést az imént említett vállalat részéről senki sem kívánta érdemben kommentálni.

Mátraházi Tibor

Mátraházi Tibor

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »