A brit külügyminiszter szerint tarthatatlan a gázai helyzet

Nagy-Britannia szerint tarthatatlanná vált a gázai helyzet – fogalmazott egy vasárnap megjelent interjúban a szigetország külügyminisztere, aki tart attól, hogy a hetek óta tartó konfliktus az Egyesült Királyságban élő zsidók elleni antiszemita támadásokhoz vezethet.

Philip Hammond a The Daily Telegraph című konzervatív lap vasárnapi kiadásának azt mondta, az izraeli hadsereg és a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet között dúló harcok kezdete óta több ezer olyan elektronikus levelet kapott, amelyben a lakosság a konfliktussal kapcsolatos mély felháborodásának adott hangot.

„A brit közvéleménynek az a benyomása, hogy a civil lakosság helyzete tarthatatlan Gázában, és megoldást kell találni rá. Mi pedig egyetértünk ezzel” – fogalmazott a brit diplomácia vezetője, aki azonnali és feltétel nélküli tűzszünetre szólított fel.

„Elfogadjuk, hogy Izraelnek és a Hamásznak is vannak aggályai. Ezek minket sem hagynak hidegen. De nem hagyhatjuk, hogy ezek egy humanitárius tűzszünet útjába álljanak. Véget kell vetnünk a gyilkolásnak” – mondta a csütörtökön készült interjúban.

A palesztin hatóságok becslései szerint Gázában 1675-re emelkedett a halottak száma, a legtöbbjük civil. Izrael eddig 63 katonát vesztett a harcokban, három civil pedig a zsidó állam területén becsapódó palesztin rakétáktól halt meg.

Egy szervezet, amely a Nagy-Britanniában élő 260 ezer zsidót látja el biztonsági tanácsokkal, csütörtökön azt közölte, hogy a szigetországban korábban szinte soha nem tapasztalt mértékűre emelkedett az antiszemita indíttatású incidensek száma, amióta Izrael július 8-án megindította az Erős Szikla nevű hadműveletet a Gázai övezet ellen.

A Community Security Trust szerint júliusban 130 antiszemita incidenst jegyeztek fel, ez a második legmagasabb havi adat a feljegyzések kezdete óta.

Arra a kérdésre, hogy a gázai harcok elvezethetnek-e ahhoz, hogy megnő a brit zsidók elleni támadások száma, Hammond azt mondta: ez jogos aggodalom. „Már most is tapasztalható az antiszemita retorika bizonyos mértékű erősödése” – vélekedett. Mint mondta, a leginkább az döbbentette meg, hogy a neki küldött levelek tanúsága szerint nem csak a muzulmánok emeltek szót a gázai helyzet ellen.

Izrael újfent lecsapott

Tizenkettő palesztin halt meg vasárnap hajnalban a Gázai övezet elleni izraeli hadművelet keretében végrehajtott újabb légitámadásokban – közölték palesztin egészségügyi források.

Szemtanúk szerint az izraeli hadsereg az övezet több részén is ismét erőteljesen bombázott célpontokat. A kórházi források szerint kilencen az övezet déli részén fekvő Rafah közelében, hárman a Gázai övezet középső részén haltak meg.

Az izraeli erők előzőleg, szombaton is lőtték Rafah városát, az ágyútűzben a palesztin hatóságok szerint aznap 35 ember vesztette életét.

Az izraeli hadsereg szombaton, a Hamász szélsőséges palesztin szervezet fegyveresei ellen indított „Erős Szikla” hadművelet huszonhatodik napján megkezdte a kivonulást több lakott körzetből a Gázai övezetben. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ugyanakkor szombat este bejelentette, hogy Izrael egyelőre folytatja a harcot mindaddig, amíg el fel nem számolja a palesztin alagutakat és el nem éri „a nyugalom és a biztonság hosszú távra szóló visszaállítását az izraeli lakosság számára”. A harcok folytatását jelezte a Hamász is és újabb rakétatámadásokat intézett izraeli területek ellen.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »