Ahmet Davutoglu, Törökország jövendő miniszterelnöke elsősorban az elnökválasztáson győztes Recep Tayyip Erdogan iránti hűségéről ismert, úgy tartják számon, mint az arab és a nyugati világ között közvetíteni akaró török külpolitika elméleti kidolgozóját – vázolta fel a jelenlegi külügyminiszter politikai arcképét az EFE hírügynökség.
Az ötvenöt esztendős Ahmet Davutoglu veszi át a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) vezetését, és ő fogja betölteni a miniszterelnöki posztot is. Ebben a tisztségben Erdogant követi.
Ahmet Davutoglu Anatóliában született 1959-ben, egyetemi tanárként, akadémikusként dolgozott, szoros baráti szálak fűzik a távozó elnökhöz, Abdullah Gülhöz. Ő vonta be Davutoglut a politikai közéletbe, 2003-ban nagykövetté nevezte ki. Később a következő kormányfő, Erdogan tette meg őt külpolitikai tanácsadójává, majd külügyminiszterré 2009-ben. Hamarosan a török politika nagy hatású szereplője lett.
Úgy tartják, hogy Davutoglu töretlenül folytatja majd Erdogan politikáját, és az EFE szerint sem várható tőle, hogy sokban változzon a török irányvonal, mivel az új elnök rajta keresztül továbbra is kezében fogja tartani a gyeplőt. Amiben kettejük között jelentős eltérés tapasztalható: Davutoglu megfontolt, képzett, temperamentumát és karizmáját tekintve csaknem ellentéte Erdogannak.
Az ellenzék ugyanakkor külpolitikája kudarcáról beszél. Azzal vádolja például, hogy későn reagált az „arab tavasz” eseményeire, különösen, ami a líbiai helyzetet illeti – ebben az észak-afrikai országban Ankarának több fontos gazdasági érdekeltsége van. Szemére vetik, hogy a szíriai polgárháborúban sem volt következetes, mivel – írja a spanyol hírügynökség – eleinte a Bassár el-Aszad elnökkel való párbeszédet szorgalmazta, majd a szíriai államfő bukására „játszott”. Sokan bírálják őt amiatt is, hogy Törökország területére iszlamista szélsőséges csoportok juthattak be.
Az ellenzékiek szerint ez a „következetlen” magatartás eltávolította Törökországot az Európai Uniótól is. Úgy látják, hogy nem vált világossá, mi jelent elsőbbséget Ankara számára: a hagyományos nyugati szövetség vagy a muzulmán szolidaritás.