Franciaország megkezdte az Iszlám Állam bombázását Irakban

François Hollande tegnap az Elysée palotában egy sajtókonferencián ismertette, hogy a francia légicsapások kezdetének ideje közeli, a hétfőn megkezdett célpontfelderítés befejezése után indítják meg őket. Az elnök kijelentette, hogy a katonai akció „Irak területére fog korlátozódni és földi egységeket nem fognak bevetni.” A francia parlamentet a jövő hét folyamán a miniszterelnök fogja a fegyveres erők kötelezettségeinek részleteiről értesíteni, akik az iraki hadsereggel és a kurd peshmerga harcosokkal együtt igyekeznek meggyengíteni az Iszlám Államot és visszaállítani az iraki szuverenitást, írja az elnöki palota hivatalos közleménye.

Kiss Adrián

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »