Zavargások és lezárt határátkelők Törökországban

Vasárnap összetűzésbe keveredtek a török hatóságok kurd tüntetőkkel nem messze a Kobane melletti határtól. Ezek után a török hatóságok lezártak több határátkelőt Szíria felé. A BBC tudósítása szerint hétfőre az eddigi kilenc átkelőből már csak kettő maradt nyitva.

Az összecsapás egy demonstráció után történt, amellyel a török oldalon lévő kurdok szolidaritásukat próbálták kifejezni a menekültekkel, illetve a Szíriában harcoló társaikkal. A biztonsági erők vízágyút és könnygázt is bevetettek, amire a tüntetők egy csoportja kövekkel válaszolt. Súlyos sérülésekről eddig nem érkezett jelentés.

Egyes források szerint a török hatóságok megpróbálták megakadályozni, hogy kurd harcosok átkeljenek Szíriába Kobane védelmére. A törökországi Kurd Munkáspárt (PKK) közleményben szólította fel a helyi kurdokat, hogy csatlakozzanak a harcokhoz Kobane megsegítésére.

A pénteken megnyitott kilenc átkelőből kettő maradt nyitva hétfőre, a török hatóságok itt regisztrálják az érkező menekülteket. „A menekülteket egyesével regisztráljuk a két fő határátkelőnél, sokkal szervezettebben, mint szombaton”, nyilatkozta Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes.

A kurd fegyveresek által használt átlépési pont is a lezártak között szerepel. Ennek ellenére különböző források szerint már több száz PKK-hoz köthető fegyveres harcolhat a szíriai kurdok oldalán.

A menekültek pénteken kezdtek beáramolni Törökországba, miután az Iszlám Állam fegyveresei nagyszabású támadást hajtottak végre Kobane környékén és körbevették a kurd települést.

A hatóságok humanitárius okok miatt megnyitották az addig lezárt átkelőket. Hivatalos török becslések alapján mára a menekültek száma elérhette a százharmincezer főt. 

Vágner Krisztián

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »