Brutális adóemelésre készül a kormány?

A Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje, Klaus Johannis értesülései szerint óriási adóemeléseket tervez jövőre a kormány.

A politikus erről egy vasárnapi sajtótájékoztatón beszélt. Azt mondta: az ACL szakértői kiszámolták, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) felelőtlen ígéretei 15 milliárd lejjel terhelik meg 2015-ben a költségvetést. A hiány pótlására a kormány adóemeléseket tervez, sőt az egykulcsos adót progresszív adóra váltaná – jelentette ki.

Johannis pénzügyminisztériumi forrásokból úgy tudja: a telekadó a nyolcszorosára, az építkezési és a személygépkocsi-adó a háromszorosára nőhet jövőre. A kormány egyelőre nem reagált az államfőjelölt nyilatkozatára.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »