Előretört a Nuszra Front Idlib tartományban

Ismét bebizonyosodott, hogy a Nyugat által támogatott „mérsékelt” erők nem képesek hatékonyan felvenni a harcot sem az Iszlám Államal és más radikális szervezettel, sem pedig az Aszad-reszim erőivel. A Nuszra Front harcosai ugyanis súlyos vereséget mértek a Szíriai Forradalmi Front erőire Idlib tartományban, menekülésre, illetve átállásra kényszerítve őket.

Az al-Kaidához közel álló, vele partneri kapcsolatban lévő Nuszra Front egy napig tartó harcokban elfoglalta a nyugat által támogatott, Bassár el-Aszad ellen harcoló, „mérsékelt” Szíriai Forradalmi Fronttól (Syrian Revolutionary Front) Idlib tartomány egyes részeit, írja az al-Jazeera.

A vereség, amely alatt egyébként számos „mérsékelt” átállt a Nuszra Fronthoz, komoly csapást mért az Egyesült Államok azon törekvésére, amely már a polgárháború 2011-es kitörése óta fennáll, azaz a mérsékelt erők támogatására és kiképézésére azzal a céllal, hogy Bassár el-Aszadot, valamint napjainkban az Iszlám Államot gyengítsék. 

A brit központú Szíriai Megfigyelőközpont az Emberi Jogokért (Syrian Observatory for Human Rights) jelentése szerint a Nuszra a Szíriai Forradalmi Front számos fegyverét és tankját megszerezte, számos harcosuk átállt a szélsőséges szervezet oldalára, sokan pedig menekültek.

A nyugati államok által támogatott mérsékelt lázadó csoportok komoly problémákkal kénytelenek szembenézni. Az Iszlám Állam elleni légitámadásokkal Aszad elnök válláról úgymond egy teher lekerült, és így „mindössze” csak az ellene lázadó csoportokra kell koncentrálnia. Ez a valóságban meg is nyilvánul: a kormányzati erők folyamatosan nyomulnak előre Szíria nyugati és déli területein.

A másik probléma a rezsim ellen harcoló csoportok szemszögéből, hogy az Iszlám Állam, kiemelkedve az ellenzéki erők csoportjaiból, nem csak Bassár el-Aszadot és rezsimjét, hanem a rebellis szervezeteket is fenyegeti, és az ország északi, illetve keleti területein komoly befolyással rendelkezik. 

A Szíriai Forrdalmi Front 2013-ban jött létre a mérsékelt lázadó szervezetek egyfajta szövetségeként. A szervezet létrejöttétől azt várták, hogy képes lesz egy komoly társadalmi támogatottságot maga mögött tudva kihívást intézni a szíriai rezsim, majd az Iszlám Állam ellen is.

Az Idlib tartományban elszenvedett vereség révén azonban a szervezetnek mindössze egy komolyabb bástyája maradt Dél-Szíriában. 

Pénteken egy aktivista tette közzé Jamal Maarouf, a Szíriai Forradalmi Front vezetőjének egy videóját, amelyet a Nuszra Front vezetőjének, Abu Mohamed al-Golaninak címzett. „Bepiszkítottad az iszlám nevét, és magát a vallást. Miért velünk harcoltok? Menjetek, és a rezsim erőit támadjátok”, mondta Maarouf, majd hozzátette: „Senki vagy, ugyanolyan mint Baghdadi…idióta”, utalva Abu Bakr al-Baghdadira, az Iszlám Állam vezetőjére.

Káply Mátyás

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »