A magát Mosul Eye-nak nevező moszuli lakos írásaiban borzalmas képet festett Irak második legnagyobb városáról, és egyben feltehetőleg minden, az Iszlám Állam által megszállt város életéről. Ezt a képet tovább súlyosbítja egy nemrég megjelent ENSZ-jelentés, amelyet háromszáz ember megkérdezése alapján állítottak össze, és borzalmas képet tár elénk.
A „hagyományos” tudósítás az Iszlám Állam által elfoglalt területekről meglehetősen nehézzé vált a szervezet brutalitása miatt. Azonban egy magát Mosul Eye-nak (Moszul Szeme) nevező moszuli lakos rendszeresen megoszt információkat a külvilággal különböző internetes felületeken (Facebook, WordPress, Twitter) a városban zajló mindennapi életről. A VOX szerint érdemes fenntartásokkal kezelni a leírtakat, ugyanakkor mégiscsak ad egy bizonyos képet az Iszlám Állam által elfoglalt területek mindennapjairól. Ezeket vesszük górcső alá.
Moszul Irak második legnagyobb városa, amelyet az Iszlám Állam elsőként foglalt el 2014 júniusában, onnan terjeszkedve tovább Irak többi városára. Moszul élete kész rémálom a leírtak szerint.
A városban konkrétan nincs áramszolgáltatás, az árak az egekbe szöktek, a munkanélküliségi ráta óriási. A kórházak kifogytak az alapvető gyógyszerekből, eszközökből, mivel azokat kizárólag a dzsihadista szervezet sebesültjeinek ellátására használják. Amíg az Iszlám Állam által birtokolt kórházak tele vannak a megfelelő orvosi eszközökkel, addig a közkórházak és klinikák komoly hiányban szenvednek. Emellett pedig víz mindössze kétszer van egy nap az egész városban.
A dzsihadisták a város elfoglalása után számos épületből kiűzték az ott lakókat, ennek következményeként pedig sok embernek nincs lakhelye, tömegek laknak sátrakban, amelyek azonban nincsenek kellőképpen felszerelve, így nem védenek az időjárás viszontagságai ellen.
A tanároknak azt parancsolták, hogy az Iszlám Állam által helyesnek hitt bizarr és durva történelmet tanítsák, ugyanakkor az iskolák szinte teljesen kiürültek.
Mosul Eye szerint azonban a nők számára a legborzalmasabb az élet. „Beszélgettem egy egyetemi professzorral, aki a következőket mondta nekem: ‘Míg lélegzem, nem fogom elhagyni a lakásomat. Az Egyesült Királyságban diplomáztam. Szekuláris, liberális, civil nő vagyok és nem fogom alávetni magam ezeknek a követelményeknek.’ A nő június 10. óta nem hagyta el lakását.”
Az ismeretlen moszuli lakos azt is megmagyarázza, hogy miért kilátástalan a helyzet, miért nem lázadhatnak fel.
Négy tényezőt említ:
- A falusi lakosok körében nagy az Iszlám Állam támogatottsága,
- még erősebb a támogatottságuk a környező városokból érkező migránsok körében,
- félnek a szervezet megtorlásától,
- továbbá nem bíznak abban, hogy az iraki hadsereg segíteni fog rajtuk.
Alátámasztásul egy történetet mesélt el: egy helyi kereskedőt felszólítottak, hogy fizessen százezer dollárt negyvennyolc órán belül. Ez nem valósult meg, majd a dzsihadisták robbanóeszközt helyeztek el a kereskedő fiának kocsijában, amely az eskövője napján felrobbant, megölve őt és feleségét is. A következő felszólítás már így hangzott: a pénz kétszeresét kérik, vagy a másik fia is hasonlóan jár.
Brutalitás mint stratégia
További képet tár elénk az Iszlám Állam által elfoglalt városokról egy nemrég megjelent ENSZ-jelentés, amelyet háromszáz interjú alapján készítettek. Az interjúalanyok még mindig a szervezet fennhatósága alatt élő személyek, illetve korábban azt elhagyó, de a viszonyokat jól ismerő emberek voltak.
A kép borzasztó. A jelentés nemcsak brutalitást, vallási fanatizmust, hanem egy teljes stratégiát dokumentált: az Iszlám Állam hódolásra, alávetettségre kényszerítéssel szilárdítja meg uralmát az elfoglalt területeken.
Egy neve elhallgatását kérő férfi elmesélt egy történetet, amikor éppen fiával sétált az utcán a szíriai Deir al-Zorban és két férfit láttak keresztre feszítve. „Odamentem elolvasni, mi áll a plakáton: ‘ez a sorsa azoknak, akik szembeszállnak velünk.'”
A hét éves fia mindeközben mellette állt és kérdezte: „Miért vannak ott? Miért tiszta vér a fejük és a testük?” A férfinak hazudnia kellett, és azt mondta, hogy a mentőkre várnak, akik meg fogják őket menteni.
Az ENSZ-jelentés szerint azonban ez átlagos a megszállt városokban. „Az Iszlám Állam lefejez, lelő, megkövez férfiakat, nőket, gyerekeket egyaránt az utcán Szíriában.” Az ENSZ az interjúk alapján felfedezett egy következetes sablont: a szervezet „bátorítja” a polgárokat, hogy vegyenek részt a nyilvános kivégzéseken – legtöbbször fegyverrel.
A gyilkosságokat követően a holttestek, koponyák még napokig ott hevernek az utcákon, ami egyfajta figyelmeztetésként szolgál a helyi lakosok számára a megfelelő magatartás elsajátításához. „A szemtanúk gyakran látják a vérző, kifeszített testeket, valamint fejeket, amelyeket karókra tűztek ki”, jelenti az ENSZ dokumentuma.
A jelentés megemlíti továbbá azokat a szigorú előírásokat is, amelyek a szunnita nőkre vonatkoznak. Ezek szerint a nők majdnem kizárólag otthon tölthetik idejüket. Ritkán engedélyezve van számukra, hogy kimozduljanak, viszont ezekben az esetekben „a szervezet szabályozza, hogy mit vehetnek fel, kikkel kerülhetnek kapcsolatba, hol dolgozhatnak.” Ha megszegik ezeket az előírásokat, legjobb esetben megverik őket, rosszabb esetben halállal fizetnek.
A szervezet gyerekekkel szembeni magatartása is elrettentő. A jelentés szerint az Iszlám Állam az iskolákat egyfajta „indoktrinációs” táborrá alakítja, azaz az általa helyesnek vélt tanokat, nézeteket erőlteti bele a fiatal gyerekekbe. Rakkában – a szervezet központjában – videókat nézetnek meg a gyermekekkel, amelyen éppen ellenséges személyeket mészárolnak le, illetve végeznek ki.
Az erőszak mögötti borzalmas logika
Az eddig felsoroltak kétségkívül embertelen cselekedetek, azonban nem véletlenszerűek. A legtöbb emberi jogokat ilyen durván megsértő ember/szervezet tagadja brutalitását, azonban az Iszlám Állam nem.
Az ENSZ-jelentés szerint egy tudatos, rettenetes stratégiával rendelkezik az Iszlám Állam. „Brutalitásának közszemlére bocsátásával a szervezet igyekszik bizonyítani fennhatóságát az egyes területek felett; megmutatni erejét, hogy ezzel vonzza a dzsihadistákat; valamint igyekszik fenyegetni minden egyént, szervezetet, államot, akik kihívást intéznek ideológiája ellen.”
Ez a fajta brutalitás azonban gyakori a háborús zónákban, mondja Stathis Kalyvas, a Yale professzora, aki szerint a lázadó csoportok megtanulták azt, hogy a civil lakosság „disszidálása” komoly fenyegetést jelent uralmukra. Így az erőszak alkalmazásának egyértelmű célja, hogy a szervezettel való együttműködésre kényszerítse a lakosokat.