Autópálya-paktumot javasol Ponta

Victor Ponta miniszterelnök az ellenzékkel megkötendő többpárti egyezménytől tette függővé kedden azt, hogy kormánya megkösse a szerződést az első köz- és magánszféra partnerségben (PPP) megvalósítandó autópálya megépítéséről.

A kormány 2013 decemberében jelentette be, hogy a Vinci-Strabag-Aktor konzorcium nyerte a Kárpátokat átszelő Brassó-Comarnic autópálya megépítésére kiírt versenytárgyalást, de a szerződéskötést azóta több ízben elhalasztották.

A közlekedési minisztériumban rendezett tanácskozáson kedden Ponta úgy vélekedett: „nincs értelme” elkezdeni az építkezést, ha azt nem támogatja minden politikai párt, és február 15-ig nem születik pártközi megállapodás arról, hogy legalább tíz évig nem változtatják meg a hosszú távú infrastruktúrafejlesztési tervet (master plan).

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »