Az Iszlám Állam újra magára talált, és vasárnap visszafoglalta a szunnita Anbar tartomány fővárosát, Ramadit. Az eset számos problémára rávilágít, mint például az amerikai stratégia sikere, az iraki hadsereg és biztonsági erők képessége, illetve a mélyen gyökerező szektariánus ellentétek kiéleződése.
Az Iszlám Állam Irakban és Levantéban szélsőséges szervezet úgy tűnik, újra lendületet kapott, és a több hónapnyi defenzíva után ismét offenzívába lendült, elfoglalva a kulcsfontosságúnak számító, szunniták lakta Anbar tartomány fővárosát, Ramadit. Ramadi elfoglalása a szervezet számára a Moszul utáni legnagyobb sikerként értékelhető.
Ez az esemény komoly változásokat indukál, illetve számos kérdést felvet Irak jövőjét, illetve az Egyesült Államok szerepét illetően.
2014 végétől kezdve egészen még a Ramadi elfoglalása előtti napokig szinte mindenhol az Iszlám Állam defenzívába szórulásáról, és a nagy iraki offenzívák előkészületeiről szóltak a hírek. Az iraki hadsereg végre magára talált, egyre hatékonyabb az amerikai kiképzés szerepe, hónapokon belül megkezdődhet a Moszul visszafoglalását célzó támadás, hangoztatták a felek kommunikációs gépezetei.
Ez azonban Ramadi elfoglalásával rendkívül távol került. A nagyszabású offenzívákat egy darabig ismét le kell venni a napirendről, miközben az Iszlám Állam ismét aktívan tevékenykedik Irakban. Ramadi száz kilométerre fekszik a fővárostól, Bagdadtól, amelynek elfoglalása a szervezet számára mindig is alapvető célt jelentett (bár ennek kevés a realitása).
Az Egyesült Államok rendkívül optimista volt az Iszlám Állam egyre gyengülő szerepét illetően, nem számított a szervezet ismételt megerősödésére. Thomas Weidley amerikai tábornok pénteken, két nappal Ramadi végleges elfoglalása előtt még úgy nyilatkozott, hogy a szervezet defenzívába szorult Irakban és Szíriában is, és inkább csak arra összpontosít, hogy a korábban megszerzett területeit megtartsa, illetve kisebb jelentőségű, kevésbé komplex támadásokat hajtson végre, ezzel mutatva híveinek még meglévő erejét.
Vasárnapra bebizonyosodott, hogy ez már korántsem így van. Ramadi elfoglalása alapjaiban kérdőjelezi meg az Egyesült Államok légitámadásokra épülő stratégiáját, illetve annak intenzitását. David Barno nyugalmazott amerikai tábornok szerint nem elegendő a jelenlegi légitámadások száma, jóval nagyobb intenzitással kellene folytatni, amelynek a mostani események nagy lökést adhatnak.
A Fehér Ház kijelentette, hogy egyelőre nincs szó a stratégia felülvizsgálatáról. Barack Obama elnök kedden összehívta tanácsadó stábját az iraki kérdés megvitatásával kapcsolatban, amelyen kijelentette, hogy nagy erőkkel támogatja az iraki kormányt a Ramadi visszafoglalását célző erőfeszítéseiben. Alistair Baskey a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője az al-Jazeerának elmondta, hogy a biztonsági tanácsadók legtöbbször a stratégia „finomítására” ülnek össze. Így nem kizárt, hogy hamarosan valamiféle változás állhat be az Egyesült Államok Irak-politikájában.
Washingtonnak mindenesetre komolyabb fellépésre van szüksége. Az iraki hadsereg, illetve a síita milíciák ismételten együttműködve fogják megpróbálni visszahódítani Ramadit. Ez pedig méginkább felértékeli a síita Irán szerepét, és hozza nehéz helyzetbe ezáltal Washingtont. Amerika nem véletlenül hangsúlyozza a „multi-szektariánus” (síita-szunnita) erők hathatós támogatását: az iráni befolyás gyengítése érdekében minden támogatást megadnak az ilyen kezdeményezéseknek. Másfelől pedig az a tény, hogy Haider al-Ábádi iraki miniszterelnök egyes síita milíciák segítségét is igénybe veszi, komoly konfliktusok forrása lehet.
Ramadi a szunniták „bástyájának” számító Anbar tartomány fővárosa. Amint egy esetleges offenzíva megindul a város visszahódítására, az egyébként is mélyen gyökerező, és konfliktust gerjesztő szektariánus ellentétek elemi erővel fognak felszínre törni. Többen – például David Petreaus, a CIA volt igazgatója – is figyelmeztettek, hogy a síita milíciák tevékenysége a közeljövőben jelentősen veszélyeztetheti Irak stabilitását. Tikrit visszafoglalása során olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a milíciák felgyújtották a szunniták házait. Most, a Ramadi környékére telepített síita milíciák miatt aggódnak a szunnita lakosok.
Haider al-Ábádi ígéretet tett arra, hogy kiképzik és felfegyverzik a szunnita törzseket, ugyanakkor a szunniták képviselői egyelőre csak azon véleményüknek adnak hangot, hogy ez a gyakorlatban egyelőre nem igazán valósul meg. Holott kulcsfontosságú lenne, hogy a szunniták (kiváltképp, hogy az Iszlám Állam a szunniták által lakott területeken képes előretörni) képesek legyenek hatékonyan felvenni a harcot a szélsőséges szervezettel.
Így hosszútávon továbbra is az egyetlen jó megoldás, ha valamilyen módon rendezésre kerülnek a siíták és a szunniták, illetve a kormányzat és a szunniták közti kapcsolatok, biztosítva a szunnita vezetőket, hogy nem érik őket ismét az elmúlt években tapasztalt sorozatos atrocitások, illetve a síita milíciák általi túlkapások. Ebben az Egyesült Államoknak is komoly szerepet kell játszani. Ahogy 2007-2008-ban is sikerrel az al-Kaida ellen fordították a szunnita törzseket, most is valami hasonló megoldásra van szükség azért, hogy az Iszlám Állam valóban defenzívába szoruljon, majd végül onnan soha többé ne sikerüljön „kimásznia”.
Ramadi Iszlám Állam általi visszafoglalása továbbá ismét reflektorfénybe helyezte az iraki biztonsági erőket. A hadsereg visszavonulása kisértetiesen hasonlított nyáron zajlott moszuli esethez, ismételten hátrahagyva harci járműveket, illetve fegyvereket. Nagy szerepet játszott továbbá az is, hogy a biztonsági erők tíz nappal Ramadi visszafoglalása előtt nem értesültek a hírszerzési jelentésekről, valamint a rendőrség feje nem is tartózkodott Ramadiban, írja az al-Arabiya.
Al-Ábádi komoly változásokat eszközölt, amelyek hatására vesztett hatalmából a hadsereg. Elemzők szerint így a hadsereg berkein belül egyre inkább az a vélekedés lesz úrrá, hogy „Minek haljanak meg egy olyan kormányért, amely nem ad számukra hatalmat?”, fogalmazott Mustafa al-Ani, a Gulf Research Center Nemzetbiztonsági és Terrorizmus-tanulmányok részlegének vezetője. Ez továbbá kiegészül, illetve szorosan kötődik ahhoz, hogy a katonák nem akarnak az Iszlám Állam ellen, szunnita területeken meghalni, „csak haza akarnak menni”, mondta Michael Pregant, a Nemzeti Védelmi Egyetem professzora az al-Arabiya-nak nyilatkozva.
Összességében tehát a problémák kezeléséhez elengedhetetlenül szükséges a szektariánus konfliktus rendezése vagy legalább mérséklése, a szunniták képessé tétele az Iszlám Állam elleni harchoz, a biztonsági erők még hjatékonyabb kiképzése.