Sarkozy a köztársaság elárulásával vádolta a baloldalt

A köztársaság elárulásával vádolta szombaton a kormányzó baloldalt Nicolas Sarkozy volt francia államfő az általa vezetett legnagyobb ellenzéki párt újjáalakuló kongresszusán elmondott záróbeszédében.

„Ez az újjászületés napja” – hangsúlyozta az exelnök egy nappal azután, hogy a 2017 elnökválasztásra való felkészülés jegyében a párttagság megszavazta az általa javasolt névváltoztatást. A jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) mostantól a Köztársaságiak (Les Républicains) nevet viseli.

„Azoknak, akik azzal vádolnak minket, hogy el akarjuk orozni a köztársaságot, azt válaszolom, hogy ha nem árulták volna el, nem hagyták volna magára, nem süllyesztették volna mélyre, nem kellene most nekünk felemelnünk” – fogalmazott Sarkozy.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »