Komoly csapásokra számíthat az afrikai vadászati szektor

Cecil kilövése kapcsán kiújult a vita arról, hogy miként is kellene kezelni a komoly pénzekért Afrikába induló vadászok kérdését.

Az ötvenezer amerikai dollárért Zimbabwéban kilőtt Cecil nevű oroszlán esete kapcsán ismét fellángolt a vita a nemzetközi sajtóban és az ilyen jellegű szolgáltatásokkal kapcsolatban érintett afrikai országokban a pénzért történő vadászat előnyeiről és hátrányairól, és bár meglepő, elég sokan kardoskodnak amellett, hogy nem szabad betiltani az ilyen vadászatot – bármit is írjanak a hirtelen jött propagandától és médiavisszhangtól vérszomjassá vált aktivisták. És nem kell messze menni egy példáért, Botswana például már két éve betiltotta a pénzért történő kilövéseket, de a vidéki közösségek, falvak nem igazán örültek ennek a tiltásnak, főként azért, mert az amúgy is nehéz gazdasági körülmények között élő és magas munkanélküliséggel sújtott falusi lakosság jelentősebb bevételtől esett így el, amelyet ugyanezen vadászatok illegális megszervezésével és orvvadászattal igyekeznek pótolni.

Tehát a konkluzió az, hogy az állam adót veszített, az ilyen vadászoknak illegális utakra kell lépniük és a falusiak is legális munkalehetőségektől esnek el (vezetőként, hordárként, az elejtett állatok aprópénzért felvásárolt tetemének feldolgozásából stb.). Egyesek azt a példát is gyakran felhozzák, hogy abban a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol működik a pénzért való vadászat, minimális mértékben, de néhány faj egyedszáma emelkedést is tud mutatni – hiszen a közösségek védik azokat az állatokat, amelyekből hasznuk származik. Erre ott a válasz, hogy miért nincsenek egyszerűen fotós, kamerás szafarik, amelyekből ugyanúgy lehetne pénzt keresni – nos, ilyenekből hatalmas a kínálat, jóval kisebb a bevétel, tehát a pénzes vadászat támogatói szerint meghatározott keretek közé szorítva az ilyen kilövések még hozzá is járulhatnak egy ország fejlődéséhez és az állatok védelméhez.

És erre még példa is van az 1970-es évek Kenyájából, ahol az elefántok egyedszámának csökkenése után teljesen betiltották vadászatukat. Az eredmény kitalálható: a vadászat ugyanúgy folytatódott a korrupciónak és a szegénységnek köszönhetően, ráadásul mivel a tiltás bejelentése megugrasztotta az elefántcsont árát, még több állatot lőttek ki, mint a teljes vadászati tilalom előtt. Valami olyasmi rendszer lehetne működőképes, mint amilyen a világ legtöbb országában létezik a vadászatra vonatkozóan, tehát a veszélyeztetett fajok egyértelműen kikerülnek a lehetséges prédák listájáról (ahogy Dél-Afrikában több helyen is látható, a veszélyeztett fajok vadászata tiltott és üldözött), viszont a nem veszélyben lévő állatoknál államilag teljes mértékben felügyelt és kontrollált norma és szabályrendszer szerint kellene mennie a kilövéseknek, értelemszerűen egy igen húzós összegért.

És nem kell túlságosan felháborodni, hiszen miben különbözik egy hagyományként elfogadott szarvasvadászat egy oroszlán lelövésétől – ha a két faj helyi egyedszáma bőven a megszokott szint felett található. A negatív hatásokat Zimbabwében is már látni, tucatnyi vadászatot mondanak le minden nap, több légitársaság jelezte, hogy nem fognak trófeákat szállítani többé és több, vidéki közösségeket támogató non-profit szervezet jelezte, hogy anyagi gondjaik lesznek a vadászatból származó bevételek nélkül (Zimbabwéban például minden vadászat után néhány cent egy vidéki gyermekeket segítő alapítványhoz került).

Ahogy látható, az internet először Cecil levadászása miatt robbant fel és követelte az amerikai vadász kivégzését, meglincselését, aztán egy-két nap múlva már az afrikai vadászati szektor miatt aggódó cikkek, hozzászólások jelentek meg túlnyomó többségében a Cecil ügyéhez kapcsolódó részletek mellett, de akárhogy is vélekedünk ebben a kérdésben, az biztos, hogy a teljes tiltás és az ellenőrizetlen vadászat nem lehet megoldás, az érintett országoknak meg kell próbálniuk kialakítania egy igen limitált számú kilövést lehetővé tevő, rendkívül kontrollált rendszert – persze nem most, mert most túlságosan nagy a felháborodás, de a szükséges lépéseket mielőbb meg kell tenni, hiszen a vadászati szektor összeomlásával felgyorsulhat az állatok kiirtása – csak akkor már nem is fogunk tudni róla.