Basescu szerint biztosan vannak terroristák a menekültek között

Ismét a menekültek befogadása ellen foglalt állást a volt államfő. Traian Băsescu biztos abban, hogy a migránsok között iszlám terroristák is vannak.

„Ha valakinek volna bátorsága kijelenteni, hogy az Európába özönlő muzulmánok között nincsenek szélsőségesek, azt homlokon csókolom. Ki meri azt állítani, hogy ki lehet szűrni a dzsihadistákat? Az ösztönömmel garantálom, hogy vannak köztük terroristák is” – jelentette ki a volt államfő péntek este a B1 TV-ben.

Băsescu emlékeztetett arra, hogy az Iszlám Állam korábban 4000 olyan terroristát emlegetett, akik a menekültek közé vegyülve jutottak el Európába. „Tegyük fel, hogy csak ötvenen vannak. Ez már bőven elég, hiszen ezeket az embereket gyilkolásra képezték ki” – fogalmazott a politikus.

A volt államfő már korábban is bírálta a kormányt, amiért készségesnek mutatkozik bevándorlókat átvenni más uniós államoktól. Szerinte nem elég most szétosztani a menedékkérőket, mert ha Románia idén befogad ezer, vagy akár hétezer menedékkérőt, jövőre lehet, hogy már 30 ezret kell befogadnia.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »