A németek is beszállnak az Iszlám Állam elleni harcba

  • A terv szerint Németország négy-hat, Tornado típusú harci repülőgéppel segíti majd az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció munkáját Irakban és Szíriában.
  • A gépek fegyvertelenül fognak repülni, felderítési feladatokat látnak majd el.
  • „Nemcsak együttérzést, hanem szolidaritást is tanúsítunk Franciaországgal” – mondta el a német külügyminiszter.
  • A koszovói és az afganisztáni konfliktus után ez lenne a harmadik támadó hadművelet, amelyben a német fegyveres erők részt vesznek a második világháború óta.


Berlin Franciaország kérésére fog részt venni az Iszlám Állam elleni hadműveletben, miután Párizs a november 13-ai párizsi terrortámadásokat követően katonai támogatásért folyamodott az Európai Unió többi tagállamához, és Francois Hollande francia államfő külön kérte Németországot, hogy vegyen részt a dzsihadisták elleni harcban.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a bejelentést követően úgy fogalmazott, hogy a lépés Németország szavahihetőségéről is szól. „Nemcsak együttérzést, hanem szolidaritást is tanúsítunk” Franciaországgal – közölte.

A terv szerint Németország négy-hat, Tornado típusú harci repülőgéppel segíti majd az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció munkáját Irakban és Szíriában. A gépek fegyvertelenül fognak repülni, felderítési feladatokat látnak majd el. A légi utántöltő gépek missziójáról részleteket nem közölt a német kormány.

Emellett egy fregattot is a Földközi-tenger keleti medencéjébe vezényel Berlin, a hajó feladata az lesz, hogy részt vegyen a francia Charles de Gaulle repülőgép-hordozó védelmében.

A koszovói és az afganisztáni konfliktus után ez lenne a harmadik támadó hadművelet, amelyben a német fegyveres erők részt vesznek a második világháború óta.

MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »