Amerika mától egy fokkal baloldalibb lesz

Bár hazája határain kívül erről nem sokan tudtak, igen kevesen vannak, akik olyan nagy befolyással bírtak az Egyesült Államok jogi és társadalmi fejlődésének iránya felett az utóbbi három évtizedben, mint Antonin Scalia, aki 1986 és múlt szombat között a legfelsőbb bíróság legkonokabb, legnagyobb hangú – és tekintélyű – konzervatív tagja volt. Amikor szombaton bejelentették, hogy 79 éves korában egy luxusrancson elhunyt (vadászni ment, de álmában érte a halál), posztjának utódlása azonnal az amerikai politika legfontosabb kérdése lett, és nem ok nélkül. Halálával az Egyesült Államok egy ideig biztosan egy kicsit baloldalibb lesz, vagy legalábbis kevésbé jobboldali, mint most.

Az Egyesült Államokban a legfelsőbb bíróság a szövetségi alkotmány értelmezőjeként gyakran teremt precedenst fajsúlyos, mély ideológiai vitákkal átszőtt társadalmi és gazdasági kérdésekben, és sokkal aktívabban alakítja az amerikaiak életét, mint teszi azt (vagy tette jogköreinek szűkítése előtt) mondjuk a magyar Alkotmánybíróság. Az utóbbi években pedig – általában véve az amerikai társadalomhoz és a politikai élethez hasonlóan – egyre mélyülő elvi megosztottság jellemezte mind a testület munkáját, mind pedig annak megítélését.

Scalia halálakor a kilencfős testületnek négy (amerikai terminológia szerint) liberális jogfelfogású és négy elkötelezett konzervatív tagja volt, míg egy bíró, Anthony Kennedy bár a konzervatívokhoz húz, de többször – és az utóbbi években egyre több fontos ügyben – szavazott a liberális oldallal, például a melegházasság legalizálásakor is. Az erőviszonyok megváltozása miatt a közeljövőben több olyan ügyben is a liberális álláspont juthat érvényre, amelyben eddig a konzervatívoknak állt a zászló. Ennél is jelentősebb lehet a bíróság esetleges ideológiai átalakulásának hosszú távú hatása: ha Scalia utódját demokrata párti elnök jelölheti ki, azzal a konzervatív jogfelfogás három évtizedes dominancia után kisebbségbe kerülhet a legfelsőbb bíróságon, és a liberális bírák jelentős hatást gyakorolhatnak az amerikai társadalmi viszonyok alakítására.

Scalia a legmegbízhatóbb konzervatív bástya volt a testületben, az úgynevezett originalizmus és a textualizmus jogfelfogás vezéralakja. Kissé leegyszerűsítve: Scalia szerint az alkotmányt megalkotóinak eredeti szándékát feltárva kell értelmezni, és a lehető legszigorúbban ragaszkodni kell a szövegéhez (tehát semmit sem szabad „belelátni” a nem egyértelmű megfogalmazásokba). Márpedig az alapító atyák a 18. században nyilván nem gondoltak melegházasságra, abortuszra vagy az egészségügyi ellátórendszer szövetségi szabályozására, ezért ezek az ügyek nem is tartoznak a legfelsőbb bíróságra. (Scalia azt azért nem mondja, hogy az Egyesült Államoknak örökre a 18. században kell ragadnia, mivel az alkotmány ugyebár módosítható, de ez nem a bíróság, hanem a törvényhozás feladata.) Ezzel szemben a liberális kollégái felfogása (az „élő alkotmányt” elve) szerint az alkotmány szövegét az adott kor körülményei között, tágabb kontextusban, kiegészítő forrásokat is figyelembe véve kell értelmezni, így pedig elég sok minden levezethető a két és fél évszázados szövegből.  

Harmincéves főbírói karrierje során Scalia az originalizmus és a textualizmus elveire hivatkozva rendszeresen elvetette és híres-hírhedt gúnyos érveléseiben (gyakran kollegáit udvariasan és elegánsan, de félreérthetetlenül lehülyézve) ostorozta a liberális ügyeket – így például a melegek, nők és feketék érdekeinek védelmét és helyzetének javítását célzó rendelkezéseket, a környezetvédelmi szabályozásokat, a gazdasági életbe való kormányzati beleszólást, a szövetségi kormányzat terjeszkedését és Barack Obama elnök  vitatott egészségügyi szabályozási reformját -, viszont foggal-körömmel védte a konzervatív slágertémákat, így például a szövetségi államok jogköreit, a szólásszabadságot, a fegyvertartást, a gazdasági szabadságjogokat és a halálbüntetést.

Befolyását jelzi, hogy a fivethirtyeight gyűjtése szerint 324 ügyben volt a döntő voks Scaliáé, és ebből 284 alkalommal a konzervatív álláspontot képviselte. Ő volt a leggyakrabban emlegetett bíró az angolszász jogi szakkönyvekben, és humoros-pikírt különvéleményei külön élményt jelentettek azoknak, akiket jogi érveléssel lázba lehet hozni. Kollégái ideológiai hovatartozásuktól függetlenül az amerikai jogtörténet kiemelkedő alakjának tartották, de konzervatív elfogultságát sosem rejtette véka alá, sőt előítéletei gyakran kilógtak az amúgy valóban nagyívű és -jelentőségű jogfilozófiai érvelései mögül.

Azonban bármennyire is nagy tisztelettel beszéltek róla az elmúlt napokban, a liberális oldal számára nem feltétlenül jött rosszul Scalia halála: a legfelsőbb bíróság előtt több olyan ügy is van, amelyek klasszikus liberális-konzervatív szembenállást vetítenek előre, s amelyekben Scalia egészen biztosan a konzervatív álláspont mögé állt volna. A várakozások szerint az időlegesen nyolc fősre fogyatkozott testület előtt egy szakszervezeti jogokkal kapcsolatos, illetve egy, a választási körzetek meghúzásáról szóló ügyben is a baloldali álláspontot hagyhatja helyben a bíróság (4-4-es szavazás esetén a másodfokon eljáró bíróság ítélete marad helyben, és a két érintett ügyben a liberálisoknak kedvezett a verdikt), a többi kérdéses eljárásban az utóbbi években ingadozó Kennedy szavazata dönthet. Ezek közül a legnagyobb figyelem egy bevándorlásügyi eljárást övez: Barack Obama rendeletben akadályozta meg négymillió, papírokkal nem rendelkező ember kitoloncolását, amit konzervatívok érvényteleníteni akarnak.

A legnagyobb kérdés azonban az utódlásé. A legfelsőbb bíróság tagjait az elnök jelöli, de a jelölteket a szenátusnak jóvá kell hagynia. Scalia halálát követően a szenátusban többségben lévő Republikánus Párt vezető politikusai azonnal közölték: mindenáron megakadályozzák, hogy Barack Obama új bírót nevezhessen ki a második ciklusából hátralévő 11 hónapban. Obama természetesen ragaszkodik a jelöléshez, és a folyamat érdekes politikai helyezkedést hozhat: az amerikai törvényhozásban jóval kisebb a frakciófegyelem, mint például a magyarban (és ez egy nagyon enyhe megfogalmazása a különbségeknek), és a mérsékeltebb, illetve demokrata többségű államokat képviselő republikánus szenátorok számára saját újraválasztásuk szempontjából nem biztos, hogy kifizetődő lenne, ha a párt jobbszárnyának asszisztálva semmi szín alatt nem lennének hajlandóak elfogadni Obama jelöltjét. Obama számára viszont az jelent dilemmát, hogy legfeljebb egy nagyon mérsékelt, centrista jelöltet tudna elfogadtatni a szenátussal, viszont az amerikai politikai megosztottság mélyülésével mindkét oldal ideológiailag minél megbízhatóbb embert szeretne jelöltként látni. (Ezt egyébként a republikánus Ronald Reagan által kinevezett, de konzervativizmusában manapság meg-megingó Anthony Kennedy példájának tanulságaként vonták le.)

A kilencedik bíró kinevezése nagyban emeli az idei elnökválasztás tétjét. Ha Obama jelöltjének kinevezését megakadályozzák a republikánusok, akkor természetesen az új elnökre száll a jelölés joga. A repbulikánusok így joggal félhetnek attól, hogy ha elkaszálnak egy mérsékelt Obama-jelöltet, akkor egy demokrata pári elnökválasztási győzelem esetén egy liberálisabb jelöltet kapnának a nyakukba. További bizonytalansági tényező Donald Trump: a republikánus párti elnökjelöltségért induló milliárdos egyes jobboldali félelmek szerint „túl liberális” bírókat akarna kinevezni, ha sikerülne hatalomra jutnia.

A tétet tovább növeli, hogy a legfelsőbb bíróság nyolc hivatalba lévő tagja közül a rangidős liberális Ruth Bader Ginsburg 82 éves és nincs jó egészségben; míg Anthony Kennedy 79, a Bill Clinton által kinevezett Stephen Breyer pedig 77 éves. Ginsburggal kapcsolatban már többször felmerült, hogy egészségi állapota miatt visszavonul, és ha a következő elnököt újraválasztanák, azaz nyolc évig (2025-ig) maradhatna hivatalban, már Breyer is 85 éves lenne a második ciklus végére.

Tehát a következő elnök akár négy új bírót is jelölhet a testületbe, amivel jelentősen felforgathatja az erőviszonyokat: a republikánusok akár 7-2-es többségbe is hozhatják a konzervatív bírókat, de ha a demokrata párti Hillary Clinton vagy Bernies Sanders jutna hatalomra, a borítékolná, hogy a liberálisok jutnak többségbe. Ez utóbbi esetben pedig Antonin Scalia halála egész munkásságát magával ránthatná: baloldali utódjával a legfelsőbb bíróság véget vetne a Scalia nevével fémjelzett 30 éves konzervatív ítélkezési gyakorlatnak.