- A nukleáris megállapodás eredményeként eltörlik az Irán ellen bevezetett szankciókat
- Ennek hatására új lendületet kaphat az Iránból Pakisztánon át Indiába vezető gázvezeték kiépítése
- Az IPI megvalósítását számos tényező nehezíti, köztük az eltérő hatalmi érdekek és a TAPI vezeték kiépítéséről szóló decemberi megállapodás is
Az Iráni Iszlám Köztársaság és a P5+1 között létrejött nukleáris „deal” eredményeként fokozatosan eltörlendő szankciók révén a perzsa állam ismét a világgazdaság „teljes jogú tagjává” válik, amely lehetővé teszi az erőforrásokban gazdag ország jelentős gazdasági fejlődését, növekedését, és ezt kihasználva megerősítve regionális hatalmi pozícióját mind a közel-keleti, mind pedig a közép-ázsiai régióban.
A szankciók feloldása egyben azt is jelenti, hogy az Irán által korábban meghirdetett nagy jelentőségű projektek is beindulhatnak, amelyekkel a perzsa állam még inkább kiterjesztheti befolyási övezetét, nevezetesen akár Dél-Ázsiában is, miután a gazdasági, kereskedelmi korlátozások megszűnésével elviekben semmilyen formális akadály nem áll a „békevezeték” néven (abban az értelemben, hogy közös érdeket teremt a két ősellenség, Pakisztán és India között) elhíresült Irán-Pakisztán-India vezeték kiépítése előtt.
Irán és Pakisztán 1993-ban jelentette be a 2775 kilométer hosszú gázvezeték kiépítését, iráni javaslatra később kiterjesztve Indiára is. A vezeték a Perzsa-Öböl-ben található Dél-Pars gázmezőtől a pakisztáni Khuzdar-ig terjedő területeken haladna át, ahonnan két irányba vezetnék tovább: Karachi-ba, illetve Multan-on keresztül Indiába.
Számos egyéb tényező mellett a vezeték kiépítésének folyamatát jelentősen hátráltatták az Irán ellen érvényben lévő szankciók, miután egy ilyen nagyszabású projekt dollármilliárdokat emészt fel. Továbbá az eltérő nagy- és regionális hatalmi érdekek sem kedveztek és kedveznek a Pakisztán és India óriási energiafüggőségét enyhíteni hivatott projekt megvalósulásának.
A projekt költségét nagyából 7,5 milliárd dollárra becsülik, ugyanakkor a biztonsági kockázatok miatt ez az érték jóval magasabb is lehet szakértők szerint. Irán a területén szükséges, körülbelül 2 milliárd dollárba kerülő munkálatokat befejezte, ugyanakkor Pakisztán egyelőre képtelen volt a vezetéket tovább építeni saját területén. Khaqan Abbasi, az ország olajért és természeti erőforrásokért felelős minisztere decemberben kifejezte Pakisztán mély elkötelezettségét a vezeték kiépítése mellett, azt Pakisztán számára a „legjobb opciónak” nevezve. A két állam közti megállapodás szerint Iszlámábádnak fizetnie kell, amiért nem tett eleget építési kötelezettségeinek. Abbasi ezzel kapcsolatban – utalva az akkor még érvényben lévő szankciókra – az iráni Press TV-nek úgy fogalmazott: „Nem a mi hibánk. Számtalan alkalommal próbáltuk megvalósítani a projektet az elmúlt 18 hónapban, de nem találtunk befektetőt.”
A szankciók eltörlésével azonban most ismét lendületet kaphat a projekt, amely jelentős kínai támogatást is élvez. Kína és Pakisztán áprilisban több, a két ország közti „gazdasági folyosó” (CPEC) kialakítását célzó, összesen 46 milliárd dollár értékű projekt megvalósításáról állapodott meg, amelynek részeként a „távol-keleti óriás” 2 milliárd dollárt fektet az Irán-Pakisztán-India vezeték pakisztáni kiépítésébe.
Problémák
Komoly problémát képez, hogy a vezeték tervezett útvonala érinti Pakisztán legszegényebb és leginstabilabb régiójának, Beludzsisztánnak a felét, amelynek területén különböző, az elszakadást célzó törzsek és milíciáik tevékenykednek, szemben állva a központi vezetéssel.
A kormány a szeparatista beludzsi törzseknek nem kíván akkora részesedést biztosítani, amelyet elvárnának, amiért cserébe kulcsfontosságú energetikai infrastruktúrákat vettek célba. A Beludzs Felszabadítási Hadsereg például már 2006-ban felrobbantott egy gáz- és vízvezetéket Pir Koh-ban. A helyi törzsek ellenállása miatt már csak az is elképzelhetetlen, hogy egyáltalán a vezeték építése elkezdődjön a régióban.
Hasonló probléma sújtja Iránt is Szisztán és Beludzsisztán nevű tartományában, ahol időről-időre a beludzsi közösségek lázadnak a központi vezetés ellen. Javad Zarif iráni külügyminiszter szerint ugyanakkor a tervezett vezeték mindkét ország és benne mindkét régió javára válhat, „csökkentve a szegénységet és az extrémizmus felé sodródást.”
Ebbe a képbe kapcsolódik be India, amely amellett, hogy igyekszik kihasználni és támogatni a beludzsi törzsek tevékenységét, ezáltal gyengítve és fejfájást okozva az iszlámábádi vezetésnek, aggódik amiatt is, hogy az IPI vezeték Pakisztán kezében komoly ütőkártya lehet, nevezetesen azt eszköznek használhatja India ellen, hasonlóan ahhoz, ahogy Oroszország használja a „gázfegyvert” Ukrajna ellen, amikor az túlságosan is a Nyugat felé kíván orientálódni.
TAPI-vezeték: a rivális
Hosszú folyamatok eredményeként 2015 decemberében született megállapodás a Türkmenisztánból Afganisztánon és Pakisztánon keresztül Indiába vezető, 1814 kilométer hosszú gázvezeték kiépítéséről, amelynek költsége körülbelül 10 milliárd dollár és várhatóan 2019-re épülhet ki teljesen.
Türkmenisztán rendelkezik a világ negyedik legnagyobb földgázkészletével, amelynek jórészét sokáig Oroszországba exportálta. Napjainkra azonban ez az arány jelentősen csökkent, amelynek egyrészt okozója, másrészt következménye volt a türkmén vezetés azon elhatározása, hogy Oroszországon kívül új útvonalakat keres földgázának értékesítésére. A nyugati irányú exportot ellehetetleníti a Kaszpi-tenger vitatott nemzetközi jogi státusza, ugyanakkor Kelet felé, Kínába jelentősen növelte exportját Türkmenisztán, valamint a TAPI-vezeték későbbi kiépítésével Dél felé is megkezdődhet az értékesítés.
A vezetékből fakadó közös érdek nem csak az indiai és pakisztáni, hanem a szintén komoly történelmi sérelmekkel terhelt pakisztáni-afgán kapcsolatokat is pozitívabb útra terelheti, arról nem is beszélve, hogy az évtizedek óta az összeomlás szélén álló Afganisztán számára befektetéseket és pénzügyi bevételeket jelenthet.
Paradox módon ugyanakkor éppen Afganisztán és annak biztonsági helyzete lehet az a tényező, amely ellehetetleníti a vezeték kiépítését és működtetését. A Herat és Kandahar tartományokon áthaladó vezetéket a tálib felkelőkkel harcot folytató afgán biztonsági erők nem képesek biztosítani, lehetetlen elképzelni egyelőre így, hogy egyáltalán a munkálatok megkezdődjenek.
Az al-Jazeera értesülései szerint számos pénzügyi probléma is terheli a megvalósítást. Az Ázsiai Fejlesztési Bank által készített megvalósíthatósági tanulmányok elkészítését követően számos vezető nemzetközi vállalat, köztük a Mobil, a Chevron, a Total és az Exxon is komoly érdeklődést mutatott a projekt iránt. A türkmén vezetés ugyanakkor kikötötte, külföldi vállalatok nem fektethetnek be a türkmén gáz szektorba, amelynek hatására nyilvánvalóan kihátráltak az említett cégek. Ezzel pedig az a probléma, hogy a TAPI-konzorcium tagjainak viszont nincs elegendő kapacitása egy ekkora projekt megvalósításához.
Arról nem is beszélve, hogy, amennyiben Türkmenisztánban esetlegesen ki is építik a vezetéket, ki fog befektetni egy háború dúlta Afganisztánba, illetve egy instabil Pakisztánba?
Nagy- és regionális hatalmi érdekek
Mind a TAPI, mind az IPI történetét végigkísérik a regionális és nagyhatalmi érdekellentétek, amelyek egyfelől a térség geostratégiai jelentőségéből, másfelől pedig az Egyesült Államok, Oroszország és Kína rivalizálásából fakadnak.
A térség több szempontból is felértékelődött a hidegháborút követő években, amelyet szokás az „új nagy játszmának” is nevezni. A közép-ázsiai régió erőforrásai nagy szerepet játszanak kiváltképp Európa, de az Egyesült Államok számára is, amennyiben az orosz gázfüggőség enyhítésének céljából alternatív útvonalak kialakítására törekednek, amelynek egyik főbb terve volt az azóta megbukott, Azerbajdzsánból Grúzián és Törökországon keresztül Európába vezető Nabucco kiépítése, ennek taglalása azonban nem képezi részét az írásnak.
A bipoláris világrend felbomlása után a szövetségi rendszerek a térségben némiképp megváltoztak: India a 90-es évektől kezdve egyre inkább az Egyesült Államok felé orientálódott Kína és Pakisztán ellensúlyozásának céljából, míg a korábban USA szövetséges Pakisztán Kínával épített ki szoros kapcsolatot. Emellett meghatározó szereplője a térségnek Oroszország, amely a közép-ázsiai országokat kvázi saját befolyási zónájaként kezeli, jó kapcsolatokat ápol Iránnal és nem nézi jó szemmel Washington „terjeszkedését” a régióban, továbbá jelen van az az Irán, amely 2001-től kezdve fokozatosan emelkedett regionális hatalommá és a nukleáris „deal” eredményeként e pozícióját még inkább megerősíti.
Washington egyértelműen a TAPI mellett foglalt állást, és elutasítja az Irán által kezdeményezett IPI vezeték kiépítését. Az amerikai álláspont szerint a TAPI csökkenti az orosz és kínai befolyást a térségben, ezáltal növelve a régió országainak és az energiaszállítás függetlenségét, hozzájárul India és Pakisztán energiabiztonságához, illetve stabilizálhatja Afganisztánt. Mindemellett a nukleáris megállapodás létrejöttéig Washington egyértelmű törekvése volt, hogy Iránt továbbra is elszigetelje, ennek érdekében támogatva a TAPI-t és akadályozva az IPI-t. Az amerikai-iráni közeledés hatására sem várható jelentős fordulat sem generál az amerikai álláspontban.
Az amerikai vezetés erőteljes nyomást gyakorol Indiára is a kérdésben, kevés sikerrel. India mindkét projekttel kapcsolatban megfogalmazta problémáit. Egyfelől aggasztja a folyamatos afganisztáni instabilitás és egyelőre kétségeket táplál aziránt, hogy Türkmenisztán megfelelő mennyiségű gázzal képes feltölteni a vezetéket, másfelől pedig problémás számára a korábban említett pakisztáni ütőkártya, illetve a tranzitdíj, amelyet kénytelen teljesíteni Pakisztán felé.
Oroszország természetesen az IPI-t támogatja, és a TAPI-t ellenzi érthető okokból, a TAPI megvalósulása egyértelműen az orosz befolyás csökkenésével jár. Moszkva számára továbbá, főleg az atommegállapodás eredményeként, kulcsfontosságú, hogy a komoly tartalékokkal rendelkező Irán ne Európa és Közép-Ázsia felé „terjeszkedjen”, veszélyeztetve az orosz pozíciót, hanem déli piacok irányába. Emellett pedig az Észak-Dél (Európa és Dél-Ázsia közti) energia- és kereskedelmi folyosó megteremtésének – amelyben természetesen Moszkva lenne a főszereplő – nagy lökést adhat az IPI hatékony működése.
Kína célja India befolyásának csökkentése, illetve az „egy öv, egy út” és a XXI. századi tengeri selyemút kezdeményezésének megvalósítása, amely a kínai piacot hivatott összekötni a közel-keleti és az európai piacokkal. Ennek részeként 46 milliárd dollár értékű projektek megvalósításáról állapodott meg Pakisztánnal egy „gazdasági folyosó” kialakításának céljából, amelynek keretében 2 milliárd dollárral száll be az IPI vezeték pakisztáni megépítésébe.
A kínai kezdeményezés egyfelől stratégiai jelentőségű, amennyiben a pakisztáni Gwadar kikötő révén új alternatív útvonalra tesz szert energiafüggőségének biztosítása céljából, és Pakisztánnal szorosan együttműködve korlátozza India mozgásterét, másfelől pedig gazdasági és kereskedelmi jelentőségű, amennyiben jelentős infrastrukturális beruházásokat kezdeményezve új és új kereskedelmi útvonalakat nyit meg.
Irán számára az IPI megvalósítása dél-ázsiai befolyásának kiterjesztését jelenti, nem utolsósorban pedig legfőbb riválisa, a Pakisztánnal szövetséges Szaúd-Arábia számára okozhat fejtörést, amennyiben az Irán és Pakisztán között fennálló inkább pozitív kapcsolatok jelentősen megerősödhetnek.
Pakisztán India pozíciójának megerősödésétől tart, és riválisa helyett mindvégig szorgalmazta a kínai részvételt a projektben, nyomást gyakorolva a vonakodó Indiára. Kína és Pakisztán kivételesen szoros kapcsolatokat épített ki az elmúlt években, amelyet jól jelez a 46 milliárd dollárnyi kínai befektetés, amelyből a „távol-keleti óriás” az IPI vezeték pakisztáni kiépítésében is szerepet játszik. Vitathatlan és egyelőre feltarthatatlan Kína befolyása a térségben.
A tervek megvalósulását azonban a fentebb említett tényezők mellett a különböző két- vagy többoldalú mellékmegállapodások is nehezítik. India régóta fontolgatja alternatív útvonalak kiépítését Omán és az Arab-tenger felől; a szóbeszéd szerint olyan tárgyalásokra is sor került, amelyek értelmében Türkmenisztán Iránon vagy egy másik harmadik országon keresztül exportálna Indiába; valamint Pakisztán is tárgyalásokat folytat Türkmenisztánnal és még sorolhatnánk. Emellett az India és Pakisztán közti mély bizalmatlanság és számos konfliktussal (pl. Kasmír kérdése) terhelt kapcsolat további akadályát képezheti a hatékony együttműködésnek, amely érinti mindkét projekt megvalósítását.
al-Jazeera, Foreign Policy, Press TV, The Diplomat, RT, Reuters