- A SZÉP-kártya rendszer és az „Erzsébet étkezési utalvány” rendszer több eleme is ellentétes az uniós joggal, mert akadályozzák a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát –állapította meg kedden meghozott ítéletében az Európai Bíróság.
- A luxembourgi székhelyű bíróság a döntés indoklásában mindenekelőtt rámutat, az a tény, hogy a más tagállamban letelepedett vállalkozások magyarországi fióktelepei nem bocsáthatnak ki SZÉP-kártyát, sérti a szolgáltatási irányelvet.
- A Bíróság megállapítja, hogy a magyar jogi szabályozás nem egyeztethető össze az irányelvvel, mivel a szolgáltatók jogi formájára vonatkozó követelmények nem lehetnek a székhely tekintetében hátrányosan megkülönböztetőek.
Nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az „Erzsébet étkezési utalvány” rendszer egyes elemei, amelyek Magyarországon lehetővé teszik a munkáltatók számára, hogy a munkavállalóiknak kedvező adózási feltételek mellett biztosítsanak béren kívüli juttatást – húzta alá kedden meghozott ítéletében az Európai Bíróság, amely szerint a magyar cafeteria-szabályok akadályozzák a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát.
A luxembourgi székhelyű bíróság a döntés indoklásában mindenekelőtt rámutat, az a tény, hogy a más tagállamban letelepedett vállalkozások magyarországi fióktelepei nem bocsáthatnak ki SZÉP-kártyát, sérti a szolgáltatási irányelvet, mivel a tagállamok nem akadályozhatják a szolgáltatókat a letelepedési formájuk megválasztásában.
Másodszor: a magyar jog bizonyos körülmények között arra kötelezi a SZÉP-kártya kibocsátóit, hogy a magyar jog szerint létrejött gazdasági társaság (részvénytársaság vagy korlátolt felelősségű társaság) formájában működjenek. Ráadásul e kibocsátók kötelesek olyan gazdasági társaság leányvállalataként működni, amely maga is a magyar jog szerint jött létre.
A Bíróság megállapítja, hogy a magyar jogi szabályozás nem egyeztethető össze az irányelvvel, mivel a szolgáltatók jogi formájára vonatkozó követelmények nem lehetnek a székhely tekintetében hátrányosan megkülönböztetőek. A jelen ügyben az a tény, hogy mind a leányvállalatnak, mind az anyavállalatnak a magyar jog szerint kell létrejönnie, magában foglalja, hogy a székhelyüknek Magyarországon kell lennie, ami az irányelv értelmében vett hátrányos megkülönböztetésnek minősül.
Harmadszor, a Bíróság rámutat, hogy a jelen ügyben kizárólag a magyarországi székhellyel rendelkező pénzintézetek képesek eleget tenni azon feltételnek, amely szerint a SZÉP-kártya kibocsátóinak minden 35 000 főnél több lakosú magyarországi településen ügyfelek számára nyitva álló helyiséget kell fenntartaniuk. E tekintetben a Bíróság emlékeztet arra, hogy az irányelv kizárólag akkor teszi lehetővé valamely szolgáltatás nyújtásának meghatározott szolgáltatók számára való fenntartását, ha az ilyen korlátozás nem jár a szolgáltatók székhelyének helyén alapuló hátrányos megkülönböztetéssel. A Bíróság megállapítja, hogy a jelen ügyben ilyen hátrányos megkülönböztetés történt.
Negyedszer: a magyar jogi szabályozás azáltal is megsérti az irányelvet, hogy a kibocsátók minden 35 000 főnél több lakosú magyarországi településen való jelenlétének megkövetelésével magyarországi telephely meglétét írja elő számukra, ezzel megfosztva a más tagállamokban letelepedett szolgáltatókat azon joguktól, hogy magyarországi letelepedés nélküli, határon átnyúló szolgáltatásnyújtás mellett döntsenek. Ezzel összefüggésben a Bíróság arra is rámutat, hogy az ilyen kötelezettség nem áll arányban a követett céllal, vagyis a fogyasztók és a hitelezők védelmével, mivel e cél elérésére többek között kevésbé korlátozó intézkedések is rendelkezésre állnak.
Ötödször: a Bíróság rámutat, hogy a szerződések értelmében vett gazdasági tevékenységnek minősül olyan utalványok díjazás ellenében történő kibocsátása, amelyek lehetővé teszik a munkáltatók számára, hogy kedvező adózási feltételek mellett biztosítsanak a munkavállalóiknak fogyasztásra kész étel formájában természetbeni juttatást, és hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) számára e tevékenység tekintetében fenntartott monopólium mind a letelepedés szabadsága, mind a szolgáltatásnyújtás szabadsága megsértésének minősül.
A Bíróság szerint az ilyen monopólium létrehozása nem indokolható önmagában azzal, hogy a szóban forgó gazdasági tevékenységből származó bevételeket a jelen ügyben az MNÜA szociális tevékenység vagy munka finanszírozására fordítja.
Az ítéletről készült bírósági összefoglaló emlékeztet rá, a magyar adójogi szabályozás lehetőséget ad a munkáltatóknak, hogy kedvező adózási feltételek mellett olyan eszközöket biztosítsanak a munkavállalóik számára, amelyek révén ez utóbbiak harmadik személyek részéről bizonyos szolgáltatások és termékek formájában különböző természetbeni juttatásokat vehetnek igénybe anélkül, hogy ezért díjazást fizetnének. Mindazonáltal ugyanezen jogi szabályozás azt is előírja, hogy (szálláshely-, szabadidős és/vagy étkezési szolgáltatások esetén) kizárólag a SZÉP-kártya és (fogyasztásra kész étel vásárlása esetén) az Erzsébet-utalvány biztosíthat hozzáférést ezen adókedvezményekhez.
A Bizottság kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet indított Magyarországgal szemben a Bíróság előtt. A Bizottság szerint Magyarország megsértette a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát (valamint SZÉP-kártya tekintetében a szolgáltatási irányelvet1) azáltal, hogy a szóban forgó adókedvezmények kizárólag SZÉP-kártya és Erzsébet-utalvány használata esetén vehetők igénybe, amelyek kibocsátási feltételeit a Bizottság túlságosan megszorítónak tartja.
Közel négy évig tartó jogi vita előzte meg az ítéletet
Az Európai Bíróság még 2013 júniusában döntött arról, hogy keresetet nyújt be az Európai Bíróságon az étkezési és szabadidős utalványokkal és üdülési csekkekkel (Szép kártya és Erzsébet utalványok) kapcsolatos magyar szabályozással szemben, miután a kötelezettségszegési eljárást az utolsó, harmadik szakaszba léptette
A testület egy évvel korábban, 2012 júniusában indított kötelezettségszegési eljárást az ügyben.
A magyar szabályozás 2012. január 1-jén, jelentős átmeneti időszak vagy intézkedések nélkül lépett hatályba. Korábban nem írtak elő egyedi feltételeket sem a munkáltatók által a munkavállalók számára nyújtott hideg és meleg étkezési utalványok kibocsátására, sem pedig formájára vonatkozóan.
Brüsszel érvelése szerint a kifogásolt szabályozás monopóliumot biztosít egy közalapítvány számára azoknak a (papír alapú és elektronikus) hideg, valamint a papíralapú meleg étkezési utalványoknak a kibocsátására, amelyeket a munkáltatók juttatnak munkavállalóik számára. A szabályozás továbbá rendkívül szigorú feltétekhez köti a béren kívüli juttatásnak minősülő meleg étkezési, szabadidős és üdülési utalványok kibocsátását, amelyek már kizárólag csak elektronikus formában adhatók ki.
A szóban forgó új szabályozás a Bizottság szerint több olyan szereplő kizárásához vezetett, amelyek már évek óta jelen voltak a béren kívüli juttatásnak minősülő (hideg és meleg) étkezési utalványok kibocsátásának piacán, továbbá megnehezítette új szereplők piacra lépését és lehetetlenné tette a szabad szolgáltatásnyújtást.
A testület úgy vélte, hogy az új monopólium bevételeinek szociális célú kiadásokra történő felhasználása nem indokolhatja a bevezetett korlátozásokat. A Bizottság ugyanakkor nem vonta kétségbe a béren kívüli juttatásokhoz kapcsolódó szociálpolitikai célokat.
Magyarország azzal érvelt, hogy a korlátozásokat egyrészt a fogyasztók, valamint a szolgáltatások nyújtóinak és igénybevevőinek védelme (SZÉP kártya), másrészt pedig szociálpolitikai célok és az adórendszer koherenciája (Erzsébet utalvány) indokolta.
Noha az említett célkitűzések önmagukban véve közérdeken alapuló kényszerítő okokként ismerhetők el, a Bizottság úgy vélte, hogy az intézkedések túllépik az elérni kívánt közérdekű célok garantálásához szükséges és arányos mértéket, és a szóban forgó közérdekű célkitűzések kevésbé korlátozó rendelkezések révén is elérhetők.